Gemenc

with Nincs hozzászólás

Hosszú időn át szabadon kanyargó folyóink rendszeresen átrendezték völgyük felszínét. Állandó változásban lévő hatalmas ártereiket erdők, holtágak, tavak, nádasok, sásos rétek borították, változatos életfeltételeket biztosítva a rendkívül buja és fajgazdag ártéri élővilág számára.

Magyarországon napjainkra a hajdani 25.000 km2 ártér helyett az élővilág számára 1500 km2, gátakkal közrezárt hullámtér maradt, több ezer kilométer hosszúságban szalagszerűen követve kisebb-nagyobb folyóinkat. A Duna mentén jelentősebb, rendszeresen elöntés alá kerülő összefüggő terület csak a napjainkban halódó Szigetközben és az európai viszonylatban kiterjedésével és természeti értékével is kiemelkedő Gemencen található. Bár az emberi tevékenység nyomai sajnos itt is jól látszanak, Gemenc mégis él. A folyó élteti. Apadó-dagadó ütőere évről évre lüktetve árasztja el termékeny vizével holtág- és fokerekkel átszőtt testét. Megöntözi erdeit, rétjeit, vízzel és hallal telíti holtágait, belső tavait és vízállásait. Aztán levonul az ár, de gazdagságának egy részét mindig itt hagyja. Tápanyagban dús hordalékát a réteken és az erdőkben, halát a vizekben, és emlékét a Gemenccel együtt élő emberekben. Évről-évre, újra és újra.

Természetföldrajz

Folyamszabályozás a XIX. század végén
ADUVIZIG-ÖKOPLAN-DunaDrop
Alsó-Duna-völgyi Tájérték Leltár CD, 1997

Gemenc az Alföld szerves részeként a Tolnai Sárköz és Kalocsai Sárköz kistájakhoz tartozik. Közel 18.000 ha nagyságú területével mintegy 35 km hosszan húzódik a Duna mentén Bogyiszló és Báta községek között. A területet magába foglaló Duna-völgy geológiai viszonyainak kialakulásában fontos szerepe volt, hogy a mintegy 1 millió évvel ezelőtt kezdődő lehűlések hatására csökkent a folyó vízhozama. Ebben az időben kavicsos durva hordalékát a kis esésű sík területre kiérve lerakta, így az ezt követő folyószakaszon csak a homok és a finomabb szemcsés hordalék szállítása, és elsősorban a homok felhalmozódása volt jellemző. Eközben a jégtakaróval határos füves sztyeppéken a szél hatására lösz képződött és megszülettek a Duna-menti, illetve a Duna-Tisza-közi löszhátságok. Ezek a folyamatok vezettek az Alsó-Duna-völgy ma ismert homokkal, agyaggal, lösszel és köztes frakciókkal váltakozó, differenciált szerkezetének kialakulásához.

Gemenc területe döntően az “Alföld és Mezőföld” éghajlati tájhoz tartozik, éghajlata leginkább a bajai meteorológiai állomáson mért adatokkal jellemezhető. Eszerint az évi csapadék mennyisége rendszerint meghaladja a 600 mm-t, amely kedvezőbb, mint az Alföld többi részén. Az éghajlat mérsékelten meleg, az évi középhőmérséklet 10.7 oC. Ez Magyarország egyik legmelegebb nyarú területe, ugyanakkor itt, Baján mérték a legnagyobb hideget is (-34.1 oC-ot). A havi és a napi hőingások is itt a legnagyobbak. Így ebben a zónában jelentkeznek legnagyobb valószínűséggel a késő tavaszi és a kora őszi fagyok. Fontos megemlíteni azonban, hogy a Duna-völgynek jellegzetes mezoklímája van. Ezt elsősorban a terület mély fekvésű, vizes élőhely jellege, az időszakos és állandó elöntések, valamint a sajátságos növénytakaró hatásai eredményezik. Ez a szomszédos területekhez viszonyítva a magasabb páratartalomban, illetve a nagyobb víztömegeknek a közvetlen környezetük hőmérsékletét befolyásoló, temperáló hatásában mutatkozik meg.

Gemenc születése

Gemenc múltjában és mai képének kialakulásában szerepet játszottak kisebb vízfolyások is. A Sió vagy a Sárvíz is, de döntő hatása a Duna hajdani dinamizmusának, majd az ennek gátat vető emberi beavatkozásoknak volt. Korábban, a Nagyalföld területének lesüllyedése után, a Visegrádi-kapun nyugat felől érkező folyam a medence legmélyebb pontja, a Tisza-Maros szöge felé tartott. Később a Sárköz és Kalocsa vidéke erősen megsüllyedt és a Duna-Tisza közi hátság kiemelkedett. Ez a Duna folyását Dél felé fordította, és a folyó azóta is ebbe az irányba folyik.

Völgye Dunaföldvártól kezdve előbb kiszélesedik, Bogyiszlónál már a 32 km szélességet is meghaladja. Ezután lassan szűkül egészen a Bátáig, ahol nem több 10 km-nél. Ebben az átlagosan 25 km széles folyóvölgyben a Duna az elmúlt évezredekben állandóan változtatta folyását. Kanyarogva, meanderezve, folyamatosan építve és rombolva járta be széles völgyét, melynek felszínét szinte méterről méterre át- és átforgatta. Szélesedő, majd túlfejlődő kanyarulatai természetes úton átvágódtak, lefűződés után holtágakká, majd belső tavakká, tóláncokká alakultak. A még zabolázatlan folyó egy dinamikus változásban lévő felszínt hozott létre, így a területen nagyon változatos élő rendszer alakulhatott ki.

A vízrendezés

A vízrendezés alapjaiban változtatta meg a helyzetet. A szabályozások és gátépítések előtt a nagy áradások idején a Duna-völgy nagy része víz alá került. A védgátak megépítésével az ember a folyó árterét két részre osztotta. A továbbra is rendszeres elöntés alá kerülő “hullámtérre”, és a gáttal védett “ármentett oldal”-ra. A védgátak megépítése óta a szűk mederbe kényszerített folyó gyorsuló sodrával folyamatosan mélyíti medrét, így átlagos vízszintje csökken. Ugyanakkor a rendszeresen elöntés alá kerülő hullámtér a medréből kilépő és lelassuló folyó által lerakott hordaléktól emelkedik, a holtágak pedig feltöltődnek.

A folyó azonban természetes módon már nem kanyaroghat, így új lefűződések, holtágak a jelen körülmények között már nem keletkezhetnek. Ebben a térségben a vízszabályozási munkák kezdetei évszázadokra nyúlnak vissza. A terület mai állapotának kialakulásában közvetlen előzménynek az tekinthető, hogy a Szekszárd-Bátai Dunavédgát Társulat 1870-72 között átépítette a korábban létesített töltéseket. Ekkor a Duna jobb partján a Bogyiszló és Báta községek közötti szakaszon a gát a Kalocsai Érsekség birtokhatárán, a folyamtól viszonylag távol épült meg. Így maradhatott meg itt Európa egyik legnagyobb összefüggő hullámtere, így születhetett meg a mai Gemenc. Kiemelkedő természeti értékének felismertével a terület 1977-ben került védelem alá Gemenci Tájvédelmi Körzet néven, majd része lett az 1996-ban létesült Duna-Dráva Nemzeti Parknak.

Vizes élőhelyek

A térség vízellátásában döntő szerepet a Duna játszik, de részterületeken érvényesül a Sió hatása is. A Gemenc területén található nagyobb holtágak, belső tavak száma közel 30, melyek összterülete eléri az 1000 ha-t. Helyi neveik sokszor valamilyen sajátosságra utalnak (pl. Ásás-Duna, Nagy-Sáros, Forgó-tó). A hullámtér vízfelszíneinek nagysága elsősorban a Duna vízjárásától függ. Elöntés után ez az arány jóval nagyobb, hiszen az ekkor vízzel telt nagyobb medrekhez számtalan kisebb-nagyobb időszakos vízállás társul. A tavaszi-nyár eleji elöntések után rendszerint a vízfelület a párolgás következtében folyamatosan csökken, az állandó vízállásokban a víz visszahúzódik, az időszakos vízállások őszre már sorra kiszáradnak.

Erre a dinamizmusra épül a Gemencre jellemző sajátos élővilág is.

A holtágakban, belső tavakban mind a víz felszínén úszó, mind pedig a gyökerező hínárnövényzet megtalálható. A lebegő hínárt alkotó békalencse (Lemna sp.), a süllőhínár (Myriophyllum sp.) és a békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae) mellett helyenként nagy tömegben fordul elő védett vízipáfrányunk, a víz felszínén úszó, apró levelű rucaöröm (Salvinia natans).

Az álló, vagy lassú folyóvizekben úszó bodros békaszőlő (Potamogeton crispus) levelei alámerültek, csak csúcsálló füzérvirágzata emelkedik a felszín fölé. Sokszor együtt fordul elő a védett fehér tündérrózsával (Nymphaea alba), melynek levelei és hatalmas fehér virágai a víz felszínén úsznak. Az előbbihez hasonló életmódú és szervezetű a viszonylag gyakori, sárga virágú vízitök (Nuphar lutea). A levélrózsáját a víz felszínén úsztató, víz alá merülő szárú védett sulyom (Trapa natans) számos holtágban megtalálja életfeltételeit és tömegesen fordul elő. A tündérrózsahínár egyik igen dekoratív tagja a szintén védett, nyár végén a víz felszínén helyenként napsárga szőnyeget alkotó tündérfátyol (Nymphoides peltata). Leginkább négylevelű lóherére hasonlít védett vízi harasztunk, a mételyfű (Marsilea quadrifolia), amely ma már korábbi természetes élőhelyeiről eltűnőben van. A vízi vegetációt a partok felől mocsári növényzet szegélyezi, melynek jellemző növényei többek között a nád (Phragmites communis), a bodnározó és a keskenylevelű gyékény (Typha latifolia, T. angustifolia), a tavi káka (Schoenoplectus lacustris), valamint a vízi harmatkása (Glyceria maxima). A nádasokat magassásos társulások követik, melyek legjellemzőbb növénye az éles sás. Igen ritka, de vízpartok mentén előfordul a védett, Délkelet-Ázsiából származó kálmos (Acorus calamus), amelyet Európában gyógynövényként honosítottak meg a XVI. században.

Erdők

Bár a Gemenc területén található erdők túlnyomó többsége ma már ember által létrehozott, mesterséges erdő, az őshonos fafajú, természetszerű állományok élővilága leginkább a területen hajdan előforduló természetes erdőtársulásokkal jellemezhető.

Fehér fűz – fekete nyár ligetek

Ezek az erdők a folyók mentén a víz építő munkája következtében, iszapos homokkal borított felszínen keletkeznek, ahol a legmegfelelőbbek a körülmények a fehér fűz (Salix alba) és a fekete nyár (Populus nigra) magjának csírázásához. Korábban folyamatosan nagy területen születtek ilyen erdők, míg ma erre szinte kizárólag a Dunán létesített kősarkantyúk mögött képződő zátonyokon adottak a feltételek. A fehér fűz és fekete nyár ligetekben gyakran előfordul védett hagymás növényünk, a többnyire csoportosan fejlődő, fehér virágú nyári tőzike (Leucojum aestivum). Általában öreg fűzfákon fordul elő a sárga gévagomba (Grifola sulphurea), melynek taplószerű, kénsárga telepei tavasszal már messziről világítanak az erdőben.

Fehér nyár ligetek

Az alacsony ártér viszonylag magasabb részein találhatók ezek az erdők, amelyek jellemző fafaja a fehér nyár (Populus alba). Természetes körülmények között ez a társulás – hosszú idő alatt – a fehér fűz – fekete nyár ligetekből fejlődhet. Ilyenkor a termőhely feltöltődésével párhuzamosan a fehér fűz és fekete nyár élettere beszűkül, és egyre inkább tért hódít a fehér nyár. Jellemző elegyfafaj a vénic szil (Ulmus laevis), a magasabb térszinteken pedig megjelenik a magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) és a kocsányos tölgy (Quercus robur) is. A társulásra leginkább jellemző cserjefajok a hamvas szeder (Rubus caesius) és a vörösgyűrű som (Cornus sanguinea). Ligetesebb erdőkben, méginkább napsütötte erdőszéleken találhatjuk meg védett cserjefajunkat, a fekete galagonyát (Crataegus nigra). Könnyen hibridizálódik a gyakori, ősszel izzó piros termésű egybibés galagonyával (Crataegus monogyna). A hibrid (Crataegus x degenii) külső megjelenésében is átmenetet képez a két faj között, így termései sem feketék, hanem feketésvörösek. Védett növény a helyenként akár 20 méter magasra is felkapaszkodó, ősszel vérvörösre színeződő levelű ligeti szőlő (Vitis sylvestris) is. Főleg nyárfatönkön nyáron és ősszel tömegesen terem az ízletes déli tőkegomba (Agrocybe aegerita).

Tölgy-kőris-szil ligeterdők

Természetes körülmények között a fehér nyár ligeterdőkből fejlődnek ki hosszú idő alatt, mely folyamat során egyre inkább a kocsányos tölgy (Quercus robur), a magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) és a vénic szil (Ulmus laevis) veszi át az uralkodó szerepet. Állományaik a magas ártéren találhatók, jellemző elegyfafajaik szórtan a fehér nyár és fekete nyár. Ezekben az erdőkben gyakori a mezei juhar (Acer campestre), egyre több helyen fordul elő a kislevelű mezei szil (Ulmus minor) és helyenként a tatárjuhar (Acer tataricum) is megtalálható. Jellemző cserje az egybibés galagonya (Crataegus monogyna), a vörösgyűrű som (Cornus sanguinea) és a mogyoró (Corylus avellana). Tavaszonta helyenként ibolyakék szőnyeggel borítja be a talajt a védett Duna-völgyi csillagvirág (Scilla vindobonensis). Kevésbé feltűnő a szintén védett, lazán gyepes borostás sás (Carex strigosa) és a nagyobb méretű, de apró virágú, a bolygatást jól tűrő fürtös gyűrűvirág (Carpesium abrotanoides) is. Látványosabb, s ezért a virágszedők által veszélyeztetettebb a kosborfélék családjába tartozó kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia) és a fehér madársisak (Cephalanthera damasonium). Mindkét faj védelem alatt áll.

Kultúrerdők

Igen nagy területen találunk itt nem őshonos fafajú erdőállományokat. Ezek a faállományok többnyire sásos-vizes élőhelyek, rétek, ligetes fehér fűz – fekete nyár állományok “helyén” állnak, a természetes élőhelyet egy rendkívül kevés faj megtelepedésére alkalmas élettérrel váltva fel. Kisebb arányban ugyan, de megtalálhatók a területen a század elején, szintén réterdősítések során telepített amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica), valamint az értékes faanyaga és könnyű nevelhetősége miatt korábban gyakran ültetett fekete dió (Juglans nigra) állományai. Kisebb területeken, elsősorban szélsőségesen száraz termőhelyeken ültették korábban az Észak-Amerikából származó akácot (Robinia pseudoacacia), amely nitrogénkötő baktériumaival túltáplálva a talajt teljesen átalakítja a környezete élővilágát. Az ártéren nagyobb problémát jelent azonban a nem őshonos, agresszíven terjedő  zöld juhar (Acer negundo).

Gemenc állatvilága

Gemenc gazdag állatvilágának létfeltételeit egyfelől a természetszerű ártéri erdők, másfelől a rendszeres áradások, illetve az azok után visszamaradó, táplálékban bővelkedő kisebb-nagyobb vízállások biztosítják. A Duna vize halban gazdag, bár a mai állapot nem hasonlítható akár a középkori, akár csak az 1900-as évek eleji forrásokban leírtakhoz. Jellemzően folyóvízi halaink többek között a kecsege (Acipenser ruthenus), a márna (Barbus barbus) és a paduc (Chondrostoma nasus). Fontosabbak a rendszeres elöntések a csuka (Esox lucius) és a ponty (Cyprinus carpio) számára, ugyanis ezek a fajok a Duna megfelelő időben történő áradásakor a vízzel megtelő holtágak, belső tavak sekély partmenti vizében a vízinövényzetre ívnak, majd ivadékaik is ezekben a táplálékbő vizekben nevelkednek. Sajnálatos, hogy visszaszorulóban van a compó (Tinca tinca) és a kárász (Carassius carassius) azokból a vizekből, amelyek korábban megfelelő élőhelyet jelentettek e két faj számára. Ennek oka egyrészt a Bulgáriából betelepített, hasonló élőhelyet igénylő ezüst kárász (Carassius auratus) tömeges elszaporodása, másrészt élőhelyük beszűkülése lehet.

Kétéltűek, hüllők

Gyakori fajok Gemencen a kecskebéka (Rana esculenta), a vöröshasú unka (Bombina bombina) és a barna varangy (Bufo bufo), melynek rengeteg apró, vizet elhagyó példányától nyár közepén szinte mozogni látszik a föld. Elsősorban belső tavakban él a tarajos gőte és a pettyes gőte (Triturus cristatus, T. vulgaris), valamint a mocsári teknős (Emys orbicularis). Gyakori a vízisikló (Natrix natrix) és a kockás sikló (Natrix tesselata), mely fajok egyedei bőséges táplálékot találnak a halban és kétéltűben bővelkedő vizekben. A felsorolt kétéltű- és hüllőfajok mind védelem alatt állnak. Gemenc több fokozottan védett madárfajnak biztosít élő-, költő- és szaporodóhelyet.

Madárvilág

Rendszeresen költ itt a fekete gólya (Ciconia nigra), amely háborítatlan erdők mélyén, rendszerint egy-egy idős tölgyön rak fészket. Jelenleg 35-40 költő pár él a területen. Szintén fokozottan védett Európa egyik legritkább ragadozómadara, a rétisas (Haliaëtus albicilla). Többnyire zavartalan erdőrészekben, elsősorban öreg fák csúcsához közel, nagy magasságokban építi hatalmas fészkét, melyet évtizedekig is használhat. A Gemencen költő párok száma 8-10-re tehető. Néha saját fészket épít, de gyakran más fajok fészkében költ a szintén fokozottan védett barna kánya (Milvus migrans). Rendszeres fészkelő a területen a kerecsensólyom (Falco cherrug). Fészket sosem épít, leggyakrabban a rétisas által épített fészekben költ.

Jellegzetes madár ezen a tájon a fokozottan védett bakcsó (Nycticorax nycticorax), melyet a népnyelv – hangját utánozva – csak “(k)vakvarjú”-nak hív. Két erdőrészben is telepekben költ a védett szürke gém (Ardea cinerea), mely költőhelyén zavarva igen lármás madár, ugyanakkor kiszáradt facsonknak tűnve órákig képes csendben, mozdulatlanul állni a vízben zsákmányra várva. Nincs nyári hangulat az énekesmadarak közé tartozó berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis) pirregése nélkül. De jellemző fészkelő faj itt az örvös légykapó (Ficedula albicollis), a fekete harkály (Dryocopos martius) és a ragyogó kékeszöld hátú jégmadár (Alcedo atthis) is. Mind a négy faj védett. Gemenc jelentősége a madarak szempontjából a vonulás időszakában és télen is igen nagy. Az északabbról vonuló gémfélék és gólyák számára fontos táplálkozóhely a terület, és ezrével telelnek a gemenci Duna-szakaszon a récék, a ludak, a kárókatonák. Az ilyenkor tömegesen előforduló tőkés réce (Anas plathyrhynchos) és vetési lúd (Anser fabalis) mellett a mellékvizek befagytával megjelennek a kercerécék (Bucephala clangula), a védett kis bukók és nagy bukók (Mergus albellus, M. merganser). Ritka, de rendszeresen megfigyelhető például a sarki búvár (Gavia arctica) néhány egyede is.

Emlősök

Számos denevérfaj él állandóan az ártéren, a környező települések épületeiben élő és szaporodó fajok pedig táplálkozni járnak ide. A Gemencen élő denevérfajok számár az öreg fákban képződött odúk kitűnő nappali szálláshelyet és szülőhelyet biztosítanak. Itt él többek között a fokozottan védett pisze denevér (Barbastella barbastellus). Illetve az élőhelyi feltételeit tekintve kimondottan öreg füzesekhez kötődő, szintén fokozottan védett tavi denevér (Myotis dasycneme) és a védett vízi denevér (Myotis daubentoni). Több helyütt előfordul a vízi életmódhoz alkalmazkodott, főként halakkal táplálkozó vidra (Lutra lutra). 1996 őszén megkezdődött az európai hód (Castor fiber) visszatelepítése, amely Magyarországról a XIX. század közepén pusztult ki emberi hatásra. A több mint 30 példány kihelyezését követően ma már a védett terület különböző részein élnek és szaporodnak. A zavartalanabb idős erdőkben fordul elő az éjszaka aktív vadmacska (Felis silvestris), melynek nősténye rendszerint rejtett faodvakban hozza világra kölykeit. Szintén odvakban készíti vackát a nyuszt (Martes martes), de elhagyott madárfészekben is megtelepszik. Nem védett ugyan, de az ártér állatvilágához hozzátartozik a vaddisznó (Sus scrofa) és a gímszarvas (Cervus elaphus), amely a Gemenc névnek először szerzett nemzetközi hírnevet.

 

Forrás: http://www.szeki.hu/turista/gemenc/

Grafika: Brunszkó László

 

Leave a Reply