Alföld

with Nincs hozzászólás

Az Alföld (vagy régebben Nagy-Magyar-Alföld) morfológiailag az eurázsiai sztyeppevidék legnyugatibb területe, kiterjedése kb. 100 000 km² (ebből a mai Magyarország területére 52 000 km² esik). Keletkezését és szerkezetét tekintve azonban medencekitöltő üledék, és a Kárpátok íve földrajzilag is határozottan elválasztja tőlük. Túlnyúlik az országhatáron több irányba is.

Az Alföld mélyén óidei kristályos kőzetek (gneisz, gránit) húzódnak, erre települtek a Thetys-tenger, a Pannon-tenger, majd a Pannon-beltó közép- és újidei üledékes kőzetei (mészkő, dolomit, agyag, homokkő, homok, kavics). Felszínén folyóvízi üledék (újidei kavics, agyag, homok), öntésiszap és lösztakaró terül el.
Az Afrikai- és az Eurázsiai-lemez ütközése során az összetöredezett átalakult kőzetekre üledékes kőzetek rakódtak. A harmad- és a negyedidőszakban vetődéssel kialakult süllyedéket a folyók töltötték fel, így alakult ki a feltöltött síkság: az Alföld. A feltöltésben jelentős szerepet játszott az Ős-Duna és az Ős-Tisza, valamint a szél. Így lett a nagytáj a Kárpát-medence legalacsonyabban fekvő medence-süllyedéke. Ezt hegylábi hordalékkúp-síkságok veszik körül.

A magasabb térszínű homok-hordalékkúpok és homokvidékek: a Nyírség, a Kiskunság. Az alacsonyabb térszínű árterek a folyókat kísérik. A Duna mentén helyezkedik el a Pesti-síkság, a Solti-síkság, a Sárköz, Gemenc, a nagyobb szigetek (Szentendrei-, Csepel-, Mohácsi-sziget). A Drávamelléki síkság része az Ormánság. A Tiszához kapcsolódik a Szatmár-Beregi-síkság (legmélyebb része az Ecsedi-láp), a Bodrogköz (a falvak homokszigeteken jöttek létre), a Rétköz, a Taktaköz, a Jászság, a Hortobágy. A Körösvidék hazánk leggyorsabban süllyedő területe, a Kis- és a Nagy-Sárrét található a térségben. A magasabb térszínű löszvidékek: a Mezőföld, a Bácskai-löszhát, a Körös-Maros köze, a Nagykunság és a Hajdúság.

Legfontosabb ásványkincsei

A kőolaj és a földgáz az Észak-Alföldön pl. Hajdúszoboszló térségében és a Dél-Alföldön, Szeged környékén. A magas geotermikus gradiens miatt sok helyen találunk hévizet (pl. Hajdúszoboszló, Gyula, Gyopáros), de előállíthatunk geotermikus energiát is.

Tájai

Mezőföld, a Drávamelléki-síkság, a Duna-Tisza köze (Bodrogköz, Jászság, Kiskunság, Bácskai-löszhát), a Tiszántúl (Szatmár-Beregi-síkság, Nyírség, Hajdúság, Hortobágy, Sárrét, Körös-Maros köze.

Az Alföld éghajlata

A Mezőföld és a Drávamelléki-síkság nedves-kontinentális, a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl száraz-kontinentális éghajlatú terület, kelet felé erősödő kontinentális hatással. Erőteljesen érvényesül a medence-jelleg. Az Alföldön a legmelegebb a nyár és a leghidegebb a tél, 2100 a napsütéses órák száma és 3200 oC a hőösszeg. Az évi csapadék mennyisége a legkevesebb az országban (500-600 mm).
A globális felmelegedés miatt az Alföld éghajlata átalakulóban van, évről-évre jobban érezhető a mediterrán hatás északi irányú eltolódása.

Az Alföld vízrajzi adottságai

Az Alföld a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik. A Tisza legkontinentálisabb folyónk, szélsőségesen ingadozó vízjárással. A tavasz eleji hóolvadásból származó áradás a jegesár, a nyár eleji esőzés okozza a zöldárat. Az őszi esőzések miatt is kialakulhat áradás.
Az Alföld folyói kis esésűek, szabályozottak (az árvizek megfékezése, a hajózás és az öntözés megkönnyítése miatt). A vízhiányt csatornák építésével és artézi kutak fúrásával próbálják enyhíteni.
A Duna mellékfolyói a Sió, a Dráva és a Tisza. A Tisza balparti mellékfolyói: a Szamos, a Kraszna, a Hármas-Körös (Sebes-, Fekete-, Fehér-Körös, Berettyó) és a Maros. Jobbparti mellékfolyói: a Bodrog, a Sajó, a Zagyva. Az Alföld tavai közül mesterséges eredetű a Tisza-tó és a Hortobágyi halastavak, morotvató pl. a Szelidi-tó, szél által kifújt medencében halmozódott fel a nyíregyházi Sós-tó, a szegedi Fehér-tó, szikes tó pl. a Gyopáros-tó.
A felszín alatt rétegvíz, artézi víz, termálvíz halmozódott fel. Európa leggazdagabb termálvíz-készletével az Alföld büszkélkedhet (pl. Gyula, Hajdúszoboszló). A gyakori esőzés belvíz formájában veszélyeztetheti a termést vagy a lakóházakat. Vizeink nemzeti értéket képeznek, ezért különösen fontos a védelmük.

Az Alföld természetes talaja és élővilága

Az Alföld fontos nemzeti értéke a humuszban gazdag termőföld. A legjobb minőségű a mezőségi talaj, a feketeföld a lösszel borított területeken jött létre: a Mezőföldön, a Bácskai-löszháton, a Hajdúságban, a Körös-Maros közén. Az ártereken gyenge minőségű öntéstalaj képződött. A magas ártereken közepes minőségű réti talaj található. A Nyírség és a Kiskunság homoktalajáról nevezetes. Sós szikes talajt a Kiskunságon és a Hortobágyon figyelhetünk meg.
Az Alföldet eredetileg ártéri erdőség és erdős füves puszta (kocsánytalan tölgyerdővel) borította. Az ember tevékenysége nyomán műtájjá alakult: művelt területek, szabályozott folyók, lecsapolt mocsarak, körgátak, akáccal és szőlővel megkötött homokfelszínek jellemzik.

Az Alföld védett természeti értékei

Az Alföld területére esik a Hortobágyi Nemzeti Park, amely híres szikes pusztájáról. A Kiskunsági Nemzeti Parkban védik a még szabadon mozgó futóhomokot (pl. Fülöpházánál szélbarázdákkal, bálnahát-buckákkal), ezen pedig a homoki gyepet. A Körös-Maros Nemzeti Park és a Duna-Dráva Nemzeti Park átnyúlik határainkon, ártérvidék, nemzetközi zöld folyosó.

Nemzeti parkok az Alföldön

Hortobágyi Nemzeti Park

A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első nemzeti parkja, melyet 1973. január 1-jén hozott létre az Országos Természetvédelmi Hivatal. Területe 82 000 hektár. 1999. november 30-án Marrákesben, az UNESCO Világörökség Bizottságának ülésén felvették a Hortobágyi Nemzeti Park egész területét a Világ Kulturális és Természeti Örökségének listájára. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága Debrecenben található. Továbbá még a Nemzeti Park üzemelteti az ország egyetlen utasokat szállító halastavi kisvasútját, mely Magyarország legnagyobb mesterséges halastavánál (a Kondás tónál) végződik.

Földrajz

Működési területe Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéket, valamint Heves megye Tisza-tavi kis szeletét foglalja magába (Tisza-tavi madárrezervátum).

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi kezelésében található a Közép-Európa legnagyobb füves pusztáján, a Hortobágyon lévő nemzeti park, 4 tájvédelmi körzet és 19 önálló természetvédelmi terület. A nemzeti park egész területe bioszféra-rezervátum, a Ramsari egyezmény alapján vízi élőhelyei nemzetközileg is védettek. Itt a vízi madarak vadászata egész évben tilos!

A Hortobágy olyan táj, amelyet sajátos története, értékes élővilága, egyedülálló néphagyománya jellegzetesen magyar vonásokkal ruház fel. Az egykori ligetes sztyeppe néhány száz évvel ezelőtt még az Alföldön kalandozó Tisza hatása alatt állt. A táj kialakulásában az embernek meghatározó szerepe volt. Mai képét a 19. század vízrendezéseivel (folyók szabályozása, mocsarak lecsapolása), a legeltető állattartással, az erdők kivágásával, felégetésével alakították ki, melyek hatása a keleti sztyeppék hangulatát idézi. A valaha virágzó – a török hódoltság korában elpusztult – települések emlékét pusztarészek nevei őrzik.

A Hortobágy felszínét a Tisza és mellékfolyóinak áradásai formálták szinte tökéletes síksággá. Magasról szemlélve a táj mint óriási szőnyeg terül el, közepén ezüstös szalagként kanyarog a Hortobágy folyó. A nemzeti park területe sík, csak néhol emelkednek ki alacsony halmok. Ezeket az úgynevezett kunhalmokat (tudományos néven kurgánokat) emberi kéz alkotta, amelyeket a keleti sztyeppékről a középső rézkorban beözönlő nomádok építették őrdomboknak vagy temetkezési helyeknek (halomsírok).

Élőhelyek

A nemzeti park területének nagy része szikesekkel teli, rövid fűvel borított legelő, és csupán kis része a kisebb foltokban beékelődött szántóföld. A vidék többi részét a halastavak, mocsarak, holtágak, nádasok jelentik. E mellett néhány település, utak és csekély mértékben erdők (maradvány-, telepített-, ártéri erdők) találhatók a területén. Négy élőhelytípus található itt:

  • szikes puszták
  • löszpuszták
  • mocsarak
  • árterek

Talaja a nagy lecsapolások, folyószabályozások nyomán szikesedésnek indult. A talajból elpárolgó vízből az ásványi sók kiválnak és a talaj felső rétegében halmozódnak fel. Emiatt jelentősen csökken a talaj termékenysége. A szikes talaj legfelső laza rétege lepusztul, például eső hatására, így néhány cm-es szintkülönbségek alakulnak ki, a padkás laposok. Ezek a kis szintkülönbségek is nagy jelentőségűek a növényzet szempontjából.

A kunhalmokon a löszpuszták állományai maradtak fenn. Elsősorban a tiszacsegei hullámtéren maradtak olyan élőhelyek, amelyek a Tisza szabályozása előtti képet idézik.

Növényvilág

Löszpusztagyepek
Magyar szegfű (Dianthus pontederae)

A zömmel kőzetliszttel borított, lapos hátakon és a kunhalmokon (Szálka-halom, Csípő-halom stb.) löszpusztagyepek maradványait találjuk.

Ebben a fajgazdag társulásban tömegesen fordul elő:

pusztai csenkesz (Festuca rupicola), deres tarackbúza (Elymus hispidus), kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata) (helyenként).

Gyakoriak a különböző zsályafajok:

ligeti zsálya (Salvia nemorosa), osztrák zsálya (Salvia austriaca), mezei zsálya (Salvia pratensis).

További, társulásalkotó fajok:

taréjos tarackbúza (Agropyron pectinatum), közönséges borkóró (Thalictrum minus).

Ritka és értékes növényei:

macskahere, magyar szegfű (Dianthus pontederae).

A fajszegényebb löszlegelők uralkodó fajai:

csillagpázsit (Cynodon dactylon), karcsú perje (Poa angustifolia), sovány csenkesz (Festuca pseudovina).

Szikes puszták

Az elszikesedő talajon só- és szárazságtűrő növények élnek, jellemzően szolonyec talajon. Ilyen szikes rétek jellegzetes növényei a sziki őszirózsa (Aster tripolium ssp. pannonicum), a sziki kocsord (Peucedanum officinale). A szikes puszták fennmaradásának egyik biztosítéka a legelő állatok rendszeres rágása, tiprása.

A talaj humusztartalmának csökkenésével a löszpusztagyepet felváltja a füves szikes puszta.

Főbb társulásalkotó növénye

pusztai cickafark (Achillea setacea), veresnadrág csenkesz (Festuca pseudovina).

További fajok:

villás boglárka (Ranunculus pedatus).

A gyengébb minőségű szikes talajokon ürmös szikes puszta alakul ki. Fontosabb növényei:
veresnadrág csenkesz (Festuca pseudovina) (társulásalkotó), sziki üröm (Artemisa marítima) (társulásalkotó), magyar sóvirág (sziki sóvirág, Limonium gmelini ssp. hungaricum), sziki csenkesz (Festuca pseudovina),

Sziki szittyó (Juncus gerardii)
Kopár szikesek

A kopár szikeseken (azok vízborítottságától függően) két fontosabb növénytársulás váltakozik:

A vízállásos szikes laposokon, szolonyec talajon mézpázsitos szikfokvegetáció (Puccinellietum limosae) alakul ki. Talajszelvényéből a humuszos A szint hiányzik; a sók a felszínen halmozódnak fel. A nagy sótartalmat csak kevés faj bírja ki; jellemzően:
sziki mézpázsit (Puccinellia limosa), mocsári csetkáka (Eleocharis palustris), sziki szittyó (Juncus gerardii), sziki útifű (Plantago maritima), kígyófark (Pholiurus pannonicus), pozsgás zsázsa (Lepidium crassifolium), egérfarkfű (Myosurus minimus), sziki kerep (Lotus tenuis), vékony útifű (Plantago tenuiflora), orvosi székfű (kamilla, Matricaria recutita).

A szikerecskék völgyeiben, a szélsőségesen sós talajon „vakszik” alakul ki, és ezen csak a bárányparéj él meg.

Szikes mocsár és környéke

A pusztarész legmélyebb részén terül el a Fecske-rét szikes mocsara. A nyíltvizű mocsártól kifelé haladva az alábbi társulások követik egymást:

nádas, gyékényes, sziki nádas, sziki kákás, hernyópázsitos sziki rét (gyengébb minőségű talajon), ecsetpázsitos sziki rét (jobb talajon).

Sziki tölgyesek

A sziki tölgyesek maradványa a puszta peremén az ohati erdő és az újszentmargitai Tilalmas erdő. Tavasszal a törpe mandula (Prunus tenella), a tavaszi csillagvirág és az odvas keltike (Corydalis cava) díszítik az erdőt. Később nyílik a fátyolos nőszirom (Iris spuria) és a magyar zergevirág (Doronicum hungaricum).

Árterek

Az ártereken él az idős fák árnyékában a szegfűbogyó (Cucubalus baccifer) és a sövényszulák (Calystegia sepium), a süntök (Echinocystis lobata). A holtágakban fordul elő a védett csomorika (Cicuta virosa), fehér tündérrózsa (Nymphaea alba) és a vízitök (Nuphar). A mocsaras, vizenyős részeken zsombéksás (Carex elata), mocsári gólyahír (Caltha palustris), mocsári nőszirom (Iris pseudacorus), a mélyebb vizekben nád (Phragmites australis), sulyom (Trapa natans), rence, kolokán (Stratoides aloides), tündérfátyol (Nymphoides peltata) él.

Az erdők között megbúvó réteken tavasszal a fekete nadálytő (Symphytum officinale), a sárga nőszirom (Iris pseudacorus), a réti iszalag (Clematis integrifolia) virágai, nyár végén a Tisza-parti margitvirágok (Leucanthemella serotina) virítanak.

Állatvilág

Az ártéri erdők és a puszta belsejében szórványosan található kisebb kerek erdők fajgazdag gémtelepeknek adnak otthont, de ritka ragadozó madaraikról is híresek. A kék vércsék mellett él itt kerecsensólyom és parlagi sas. Itt fészkelt először hazánkban a pusztai ölyv.

Csíkosfejű nádiposzáta (Acrocephalus paludicola)

A kurgánok halmain élnek az ürge, fürj, menyét, hermelin. Itt él a legnagyobb termetű madarunk, a túzok. Száraz, füves puszták madara a fürj, a fogoly, az ugartyúk, nedves szikfokok fogyatkozó számú madara a székicsér, kopár szikeseken fészkel madárritkaságunk, a szikipacsirta. Rétek féltett madárritkasága a csíkosfejű nádiposzáta.

A mocsarak és a halastavak gazdag vízimadárvilágot tartanak el, több mint 330 madárfaj él itt. Tavasszal és ősszel a költöző madarak tízezrei pihennek meg a környéken, ritka ragadozó madarak kíséretében. Hortobágy az ország legnagyobb „madárszállója”. Ősszel a darvak, vadludak vonulása figyelhető meg.

Nyílt vízfelületei a kárókatonák, barna rétihéja, récék, szárcsák, kormos-, fattyú- és fehérszárnyú szerkők; vörösnyakú és feketenyakú vöcsök számára kedvezőek, a sekélyebb vizű nádasokban bölömbika, nagy kócsag, kanalasgém, az igen ritka batla, nyári lúd és szép számban nádi énekesmadarak költenek. A ligeterdők kincsei voltak régebben a vegyes gémtelepek, ezek mára a nádasokba helyeződtek át. Fészkel itt a fekete gólya, és ragadozó madarak is. A Tisza magas partfalaiban költ a gyurgyalag és a jégmadár.

Az erdőkben a kidőlt fák helyben korhadnak el, ezzel életfeltételeket biztosítva a cincérfajoknak. Előfordul itt az erdei sikló és az erdei fülesbagoly is.

Haszonállatai

A rideg állattartás jelentősége napjainkra visszaszorult, bár a legfontosabb gazdasági ág napjainkban is az állattenyésztés. Ma már elsősorban génmegőrzés céljából és idegenforgalmi okokból tartják az ősi magyar szürkemarha-gulyát, a rackanyájat, a mangalicát, a magyar félvér lófajtákat, a parlagi baromfifajtákat (fodros tollú magyar lúd) és a magyar pásztorkutyákat, a pulit, a pumit, a mudit, a kuvaszt és komondort. A kuvasz, a komondor a szállást védte, a nyájat a puli, a pumi, és a mudi.

Kiskunsági Nemzeti Park

Az 1975. január 1-jén alapított Kiskunsági Nemzeti Park hazánk második nemzeti parkja. Hasonlóan a Hortobágyhoz, ez a táj is az ember és a természet sok százéves együttélésének emlékeit őrzi. A nemzeti park értékes területei a Duna-völgy szikes pusztái, tavai, a Duna-Tisza közi homokhátság homokbuckái, homokos pusztái, mocsarai, az Alsó-Tiszavidék holtágai és ártéri erdői, a Bácska homokbuckái és dunavölgyi löszpartjai.

Területének kétharmadát az UNESCO Ember és Bioszféra programja 1979-ben bioszféra-rezervátummá nyilvánította. Vizes élőhelyei a Ramsari egyezmény hatálya alá tartoznak és fokozottan védettek. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága Kecskeméten található.

A nemzeti park területi egységei

Felső-kiskunsági puszta

Ez a területegység ránézésre a Hortobágyra hasonlít. A hajdani Duna-ártéren a folyószabályozás után fel-fel gyorsult a szikesedés, a növényzetét elsősorban olyan sótűrő, sókedvelő fajok alkotják, mint a veresnadrág csenkesz, a magyar sóvirág, a kamilla és a sziki üröm. Állatvilágának értékes képviselője a túzok, a kék vércse, az ugartyúk és a pusztai gyalogcincér. A végrehajtott élőhely-rekonstrukció nyomán olyan vizes élőhelyek alakultak ki, amelyek vonzzák a vízimadarakat.

Felső-kiskunsági tavak

A terület mélyedéseiben szikes tavak és mocsarak alakultak ki. E ritka élőhelytípus értékes növény- és állatvilágnak ad otthont. Jellemző növényei a fehér tippan és a sovány csenkesz. Fészkelő közösségek alakultak ki gulipánokból, gólyatöcsből és küszvágó csérből. Magasabb részein ugartyúk fészkel.

Lápi póc
Izsáki Kolon-tó

Az egykori kiterjedt tóból mára nádas, mocsár, fűzláp és zsombékos lett. Állandó fészkelő és táplálkozó helyet szolgál a madarak számára. Területén megtalálható a vörös gém, a szürke gém, a kis kócsag és a nagy kócsag. Halai közül értékes a lápi póc és a réti csík.

Fülöpházi buckavidék

A vidék futóhomokját az Ény-DK-i irányú szelek alakították. A buckavidék ma is változtatja arcát. A szél továbbviszi a homokot, és máshol buckát épít belőle. A szélárnyékos oldalakon a növényzet képes megtelepedni. A szárazsághoz jól alkalmazkodik a naprózsa, a kései szegfű, a kékvirágú szamárkenyér és a homoki vértő. Az állatvilág képviselői főleg a rovarok közül kerülnek ki, táplálékot nyújtva a homoki gyíkoknak. Értékes madárfajai a sárgarigó, a gyurgyalag és a szalakóta.

Orgoványi rétek

A terület keleti részére az időszakosan vízzel borított láprétek a jellemzőek. Védendő értékei az orchideák. Költési időben sok vízimadár él itt. Legértékesebb állata a Metelka-lepke. Nyugati részén homokbuckák találhatók, amelyek a fülöpháziakkal ellentétben nem vándorolnak. Növényzete nyílt homoki gyep borókával, fokozottan védett növénye a csikófark. Fészkel itt ugartyúk és szalakóta is.

Bócsa-Bugac buckavilága és pusztái

kikerics, a gyapjas csüdfű. Az Alföldön egyedül itt él a fűrészlábú szöcske, a rákosi vipera pedig nemzetközileg védett. Az itt tartott magyar szürkemarha, racka és mangalica állományok az állattenyésztés szempontjából génbankot jelentenek.

Békaliliom (Hottonia palustris)
Szikra és az Alpári-rét

A terület értékét a szikrai Holt-Tisza adja erdeivel, mocsaraival. Sokféle vízinövény találja meg itt életfeltételeit, mint a kolokán vagy a mocsári nefelejcs. Legértékesebb növény a békaliliom és a Tisza-parti margitvirág. Találkozhatunk fattyúszerkővel, tavi denevérrel.

Miklapuszta

Itt található hazánk legnagyobb összefüggő, meszes-szódás szikes pusztája. Amikor a területet víz borítja, megjelennek a vízimadarak és nyomukban a ragadozók, mint a kígyászölyv, a parlagi és rétisas. Fészkel itt bíbic, székicsér, túzok és ugartyúk.

Peszéradacsi rétek

Változatos élőhelyei között lápokat, mocsárréteket, homokbuckákat és homoki erdőket találunk. Növényei között szerepel a szarvas-, légy- és pókbangó, a mocsári kardvirág, a vitézvirág. Egyaránt megtalálhatók az eredeti növénytársulások (zárt homoki tölgyes/ gyöngyvirágos tölgyes), és a mesterséges növénytársulások. Legjellemzőbb fafajták a kocsányos tölgy és a fehér nyár.

Tájvédelmi körzetek

Mártélyi Tájvédelmi Körzet

Az 1846-os Tisza-szabályozás nyomán jött létre a Mártélyi- és a Körtvélyesi-holt-Tisza. A tavaszi áradások idején víz borítja a területet, a magasabb szárazulatokra szorulnak az őzek, nyulak, talajon fészkelő madarak. A nyár folyamán viszont csak a holtágakban és kubikgödrökben marad víz, de így legalább a madarak nem maradnak szállás és táplálék nélkül.

Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet

Értékei között szikes és halastavak, festői morotvák, kubikgödrök, sás- és mocsárrétek, homokpuszták, szikes és pusztagyepek, erdők szerepelnek. A Duna-Tisza közi és a tiszántúli növénytársulások itt találkoznak és keverednek egymással. A változatos élőhelyek változatos állatvilágnak adnak otthont. A szegedi Fehér-tó egyedülálló madárvilágával az egyik legjelentősebb szikes tavunk.

 

Körös–Maros Nemzeti Park

Az 1997-ben alapított Körös–Maros Nemzeti Park a dél-alföldi területek egységes természetvédelmi kezelésének feladatát valósítja meg. Igazgatóságának működési területe magába foglalja Békés megye területét, Csongrád megye Tiszától keletre eső területeit, valamint a Dévaványai-Ecsegi puszták és a Körös-ártér Jász-Nagykun-Szolnok megyébe eső részeit. A terület két, egymástól jellegében jól elkülöníthető részre osztható: a Körösvidékre és a Békés-Csanádi löszhátra. Igazgatósága Szarvason van. A nemzeti park kiemelt feladata az erdélyi hérics és bókoló zsálya állományainak fenntartása, amelyek hazánkban csak itt találhatóak!

A nemzeti park területi egységei

 

Túzok (Otis tarda)
Dévaványai-Ecsegi puszták

A kiterjedt, változatos adottságú terület a két meghatározó részre oszlik: az egyik a Hortobágy-Berettyó ártere, a másik az Ecsegfalva-Dévaványa térségének szikes legelői. A Berettyó áradásai hozták létre az Alföld legnagyobb kiterjedésű mocsárvidékét, a Nagy-Sárrétet. A lecsapolások után nagy kiterjedésű puszták jöttek létre. A védett terület legfőbb célja a túzok védelme, amely érdekében Dévaványán Túzokrezervátumot hoztak létre.

A Berettyó szabályozásával a dús füvű ártéri gyepek kiszáradtak, hatalmas kiterjedésű szikes puszták alakultak ki. A terület számtalan állattani értéket őrzött meg. A Magyarországon kimutatott madárfajok majd kétharmad része előfordul itt. Közülük legjelentősebb a túzok, amely védelmében a mezőgazdasági tevékenységeket a természetvédelmi céloknak alárendelték. A védett területen elsősorban olyan növényeket termesztenek, amelyek kedvező fészkelő és táplálkozó helyet kínálnak a madaraknak. A térségben több védett, hasonlóan ritka madár is él, mint például az ugartyúk vagy a székicsér, a fogoly, a réti fülesbagoly, a hamvas rétihéja.

A parti részek kitűnő halászóhelye a gémféléknek. Alkalmanként megjelenik a csörgő réce, a prérisirály, a rózsás gödény és a havasi lile. A Hortobágy-Berettyóban 42 halfaj előfordulását mutatták ki, legjelentősebb a réti csík. Védett a vidra és a molnárgörény. Az értékes növényfajok közé tartozik a Berettyóban élő tündérfátyol, vízi rucaöröm és a sulyom. A pusztai zsombékosok legritkább növénye a buglyos boglárka. Csejt-pusztán a medúzafű jelentős állományai.

Körös-ártér

A Körösök mai arcát a természet és az ember együttesen hozta létre. A morotvák jellegzetes növényei a nagy hínár, a sulyom, a tündérfátyol, a sárga nőszirom és a rókasás. A magas ártereken él a ligeti szőlő, a kutyabenge, a fagyal és a kányabangita. A hullámtér számos állatfajnak nyújt menedéket. Az emlősök közül a vidra szigorúan védett. A kis kócsag, a fekete gólya, az üstökösgém és a réti fülesbagoly kiemelt természetvédelmi érték.

Békésszentandrástól délre található Magyarország legnagyobb kunhalma, a Gödény-halom.

 

Szalakóta (Coracias garrulus)
Cserebökényi-puszta

A területen megtalálhatóak mocsarak, elhagyott folyómedrek, löszhátak és kurgánok. Állattani értéke a rengeteg madárfaj (kék vércse, haris, szalakóta, pusztai ölyv, rétisas).

Kis-Sárrét

A területet valamikor a Sebes-Körös fattyúágai és igen sok jelentős vízhozamú ér (Fényes-ér, Korhány- és Köles-ér) hálózta be. A múlt század végi folyószabályozási munkálatok ezt a térséget sem kerülték el. A lecsapolások nyomán létrejött jobb minőségű földeket feltörték, felszántották. Szikespuszta fedi a terület nagy részét. Padkás formákat, vakszikes foltokat alig találunk, viszont szép állományai maradtak fenn a löszös jellegű növényzetnek. Májusban, júniusban a lila ökörfarkkóró, a zsályák, a koloncos legyezőfű virágszőnyege borítja a magasabb foltokat. Néhány helyen a védett macskahere is előfordul. A pusztán a túzok életképes állománya él. Rendszeresen fészkel a bíbic, a piroslábú cankó, a nagy goda. A Korhány nevű, ma is élő vízfolyás medrét ligeterdők kísérik. Az erdőkben él az egybibés galagonya, a közönséges kecskerágó, a réti kakukktorma. A madárvilág értékes fészkelő fajai a darázsölyv, a holló, a héja, a békászó sas, az örvös légykapó.

Biharugrai halastavak

A biharugrai halastórendszer Magyarország második legnagyobb mesterséges halastava, gazdag madár-világa miatt 1997 óta a Ramsari Egyezményben is szerepel. A vonuló fajok közül előkerült már az énekes hattyú és a füles vöcsök. Ritka fészkelőként feltűnik a szerecsensirály. Zavartalan fészkelőhelyet talált a dankasirály, a gulipán. Az énekesmadarak közül itt él a kékbegy, a barkóscinege. Az Ugrai-rét és a Sző-rét a sárréti vízi világ két utolsó képviselője. A mocsarakban él az örménygyökér és a réti iszalag. A nádasokban nyári lúd, bölömbika, nagy kócsag és kanalasgém költ.

Bélmegyeri Fás-puszta

A szikes pusztát legelőként, míg az erdőket vadgazdálkodási célra hasznosítják. Botanikai értékei: fátyolos nőszirom, sziki kocsord. A terület az Európai Jelentőségű Madárélőhelyek közé tartozik. Kiemelkedő jelentőségű a századforduló óta létező gémtelep, melyen bakcsó, kis kócsag, szürke gém fészkel, valamint a fellelhető ragadozó madarak több faja. A fokozottan védett madarak közül a gyurgyalag, a kuvik és a gyöngybagoly rendszeresen költ a területen. A védett madarak közül él itt békászó sas, kerecsensólyom, barna kánya. A rovarok közül itt található az ország legerősebb nagy szikibagoly populációja.

Területe:6,44 km²

Mágor-puszta

A botanikai értékek, együtt a fokozottan védett állatfajokkal (haris, kuvik, vidra) képezik a védettségre érdemes értékegyüttest.

Kígyósi-puszta

Napjainkban a Kígyósi-pusztán a szikes pusztai növényzet az uralkodó, melyet a kurgánok pusztai sztyepp jellegű növénytársulásai szakítanak meg. A vizenyős területeken a vizes élőhelyekre jellemző társulások találhatók. A madarak közül gyakori a bíbic, a nagy goda, a piroslábú cankó és a sárga billegető.

Kardoskúti Fehér-tó

A Fehér-tó területét 1979-ben bevonták a Ramsari egyezmény körébe, majd az 1990-es évek elején felkerült a Nemzetközi Jelentőségű Madárélőhelyek listájára. Madárvonulásban betöltött fontos szerepét a számok is alátámasztják: Az egyes években vonuló vadlibák száma eléri a 40-50 ezret, a vadrécéké a 120 ezret, és a darvak 15-20 ezres őszi éjszakázó állományai sem ritkák. A fészkelő madarak közül kiemelendő a fokozottan védett gulipán. Alkalmilag jelen van a vékonycsőrű póling és a pártásdaru.

Csanádi puszták

Az 1989-ben védetté lett terület már 7000 éve bizonyíthatóan lakott. Így az ősi puszták már nagyon korán, közvetlenül válhattak legeltetett, majd később zömében feltört kultúrpusztává. A legtöbb értékes fajnak a löszpusztagyepek adnak otthont. A vetővirágnak itt él az ország egyik legnagyobb állománya. A Liliomos névre hallgató ősmocsár értékes faja a kisfészkű aszat. A terület szikes pusztáinak kiemelkedő értéket ad az azokon élő, 5-10 millió tő nagyságúra becsült őszi csillagvirág állomány. Állattani értéket képvisel a ma már igen ritka fokozottan védett földikutya, amely a tompapusztai löszgyepen él. A daru- és récefélék, valamint a partmenti madarak vonulásában fontos szerepet tölt be a terület. Nyáron fészkelőhelyet találnak a böjti récék, a sárszalonkák és a kucsmás billegetők. A szántókon találja meg táplálkozó- és alkalmi fészkelő helyét a hamvas rétihéja, valamint a túzok. A gerinctelen fauna kimutatott ritkasága a Közép-Európában már csak itt tenyésző sztyepplepke.

Ebfojtó müge (Asperula cynanchica)
Tatársánci ősgyep

A Körös-Maros közének ősi társulásai a pusztai cserjésekkel és tatár juharos tölgyesekkel tarkított löszpusztagyepek voltak. A szántóföldi művelés előretörésével a kiváló minőségű, mezőségi talajú területeket feltörték, így az eredeti növénytakaró csak néhány kisebb foltban, kurgánon, határmezsgyén maradt meg. Ilyen maradványfolt a Pusztaföldvár határában fekvő Tatársánci ősgyep (Salvio-Festucetum rupicolae), mely egy több ezer éves földvár kis foltján maradt fenn.

1939-ben Banner János folytatott itt ásatásokat. Az ásatások alapján feltételezik, hogy a kettős földsáncból és vizesárokból álló erődítés, a bronzkor vége felé, az időszámítás előtti VIII.-V. században épült, egy ősfolyó feletti természetes magaslaton. Feltehetően az avarok építették a kelta, vagy szkíta törzsek elleni védelem céljára. Nevével ellentétben építése nem a tatárjáráshoz kapcsolódik.

Az ősfolyó feletti magaslaton félkörívben építették a kétszeres, vizesárokkal kiegészített sáncvonalat. Eredeti magassága 2-2,5 m, a vizesárok szélessége 25–35 m, mélysége szintén 2-2,5 m lehetett. Teljes hossza 3 km, átmérője 1800 m.

Ennek a gazdag történelmi emlékhelynek, a Nagy-Tatársáncnak az oldalában fedezte fel Dr. Kiss István botanikus (1930) az értékes ősgyepfoltot. “Az egykori löszpuszta flórájának hírmondói, amelyeket még a bronzkorszakból a vaskorszakba áthajló idők ősembere itt láthatott”, írta Kiss István.

A fokozottan védett 1 hektáros terület növénytársulását jellegzetes löszgyepfajok alkotják, mint a zsályák, a sarlós gamandor (Teuricum chamedrys), a csuklyás ibolya (Viola ambigua), a csattogó szamóca (Fragaria viridis), az ebfojtó müge (Asperula cynanchica), a közönséges borkóró (Thalictrum minus), a macskahere (Phlomis tuberosa), a jakabnapi aggófű (Senecio jacobaea). Néhány tő erdélyi hérics is meghúzódik a védett sáncoldalban. Különleges értéket képvisel a kónya zsálya, más néven bókoló zsálya (Salvia nutans), állománya, mely hazánkban csak a Dél-Tiszántúlon fordul elő.

Maros-ártér

A Magyarországot is gyakran elérő árvizek nyomán gyakran telepednek meg itt ideiglenesen, vagy véglegesen állat- és növényfajok. Több helyen megtalálható a védett nyári tőzike. Kiemelkedő érték a bánáti csiga előfordulása. A törzsterülethez tartozik a 421 hektáros makói Landori erdő, amely szaporodó-, táplálkozó-, vonuló- és pihenőhelyet biztosít a puszták, az ártéri erdők és a köztük lévő gyepek állatvilágának, ökológiai folyosó a Kopáncsi-puszta és a Maros-völgy között; számos madárfaj vonulásában tölt be jelentős szerepet, ilyen a gatyás ölyv vagy a kis őrgébics.

 

Forrás: Sulinet, Wikipedia, KNP, HNP, KMNP

Fotók: Wikipedia

Illusztráció: Brunszkó László

Leave a Reply