Gyorsabban melegszenek az óceánok, mint gondolták

with Nincs hozzászólás

Egy frissen publikált kutatás szerint sokkal gyorsabban melegszenek a világtengerek, mint korábban gondolták.

A The New York Times egy csütörtökön publikált kutatást eredményeit hozta nyilvánosságra, mely szerint 40 százalékkal gyorsabban melegszenek az óceánok, mint amit az ENSZ 5 évvel ezelőtt megbecsült. E folyamat az egyre gyorsuló globális felmelegedésnek köszönhető, hisz a termelődő “extra” hőmérsékletet a nagy víztömegek tárolják.

Zeke Hausfather, a tanulmány szerzője és a független kutatás egyik szakértője elmondta, 2018. volt a legmelegebb “év” az óceánok általunk ismert történetében. Előtte ugyanezt mondták 2017-ben és 2016-ban is.

Ahogyan egyre gyorsult a globális felmelegedés, az óceánok pufferkapacitása elérte a kritikus szintet. Lassították ugyan a klímaváltozás folyamatát, elnyelve a keletkező “extra” hőmérséklet 93 százalékát. De e felmelegedéssel, plusz hővel, mely az emberiség által a légkörbe bocsátott üveghatást előidéző gázoknak köszönhető, nem tudja tartani az oly hatalmas víztömeg sem a tempót.

Elpusztult korallzátony Indonéziában
(Ethan Daniels/Stocktrek Images, Science Source)

Az óceánok további felmelegedése katasztrófális következményekkel jár. Esősebb időjárás és a 2017-es Harvey hurrikánhoz vagy a 2018-as Florence hurrikánhoz hasonló tomboló szélviharok sokkal gyakoribbá válnak. Egyre több árvíz fenyegeti a partvidékeket. A korallzátonyok és az azokon élő halak – melyek emberek millióinak táplálékául szolgálnak – hatalmas nyomás alá kerülnek. Ezt vetíti előre az is, hogy a világ koralljainak egyötöde elpusztult az elmúlt három évben.

Hausfather szerint a globális felmelegedés enyhítésére tett erőfeszítések, beleértve a 2015-ös Párizsi egyezményben foglaltak betartása áttörést hozhat és segíthet.

Azt gondolom van remény, hogy a legrosszabb forgatókönyvet elkerüljük, még akkor is, ha jelenleg nem feltétlen a legjobb úton járunk.

Forrás: The New York Times

Leave a Reply