Bakony

with Nincs hozzászólás

A Bakony (Bakonyerdő) mintegy 4000 négyzetkilométer kiterjedésű karsztos röghegység, a Dunántúli-középhegység legnyugatibb és legnagyobb tagja.

A hegységet minden bizonnyal első erdőispánjáról – Comes de Bacon-Gug – nevezték el. Jeles atyánkfia, nevéből ítélve, szász származású lehetett. Az elnevezés végső forrása pedig a bükk, illetve a bükköt jelentő kifejezés. A Bakony név jelentése tehát: Bükk, Bükkös.

Részei

A Bakonyt a Devecser és Várpalota között húzódó, nyugat–keleti irányú törésvonal (amelyben a 8. számú fő közlekedési út is halad) két részre osztja: az Északi-Bakonyra és a Déli-Bakonyra. Tágabb értelemben a Bakony részének tekintik a Déli-Bakonytól a Tapolcai-medence által elválasztott Keszthelyi-fennsíkot és a Balaton-felvidéket is.

Északi-Bakony

Ez a tájegység három további részre tagolható:

Magas- vagy Öreg-Bakony: itt találhatók a hegység legmagasabb csúcsai (Kőris-hegy 709 m, Kék-hegy 661 m, Som-hegy 649 m, Középső-Hajag 646 m, Papod 644 m).
Keleti-Bakony: nyugatról a Zirci-medence, keletről a Móri-árok határolja, legmagasabb pontja az Öreg Futóné (574 m).
Bakonyalja: a Magas-Bakony Kisalföld felőli lejtője; egy kiugró területe, a Sokorói-dombság révén egészen Győrig terjed.

Déli-Bakony

A Déli-Bakonyt nyugatról a Marcal-medence, délről a Tapolcai-medence és a Vázsonyi-árok, keletről a Veszprémi-fennsík, északról pedig a Devecseri-árok határolja. Legmagasabb pontja a Kab-hegy (599 m).

Balaton-felvidék

Lejtősen ereszkedik a Balatonra. Az ÉNy-i széltől védett táj régi falvaival, szőlőültetvényeivel a Földközi-tenger mediterrán partjait idézi. Ezért nevezik „Balatoni riviérának” is. A Balaton-part szegélyén több helyen (Balatonfüred, Kékkút stb.) szénsavas források fakadnak, mint a hajdani vulkáni működés emlékei. Vulkáni terület volt a tóba nyúló Tihanyi-félsziget is. A vulkáni működés nyomát a félszigetre rakódott vastag bazalttufa rétegek és a régi hőforrások (gejzírek) által épített forráskúpok (gejzírkúpok) igazolják.

Keszthelyi-fennsík

A fennsíkot egyik oldalról a Balaton, másik oldalról a Gyöngyös-patak, a Várvölgyi-medence és a Tapolcai-medence veszi körül. A Keszthelyi-fennsík területe kb. 350 km². Két fő vonulata van: a Keszthely-Rezi vonulat és a Vállus-Vonyarcvashegy vonulat. Ez utóbbiban található a fennsík legmagasabb csúcsa, a Köves-tető (444 m).[1] A másik vonulatban a Rezi-tető (431 m) a legmagasabb, de a Rezi vár magaslatához kapcsolódó Meleg-hegy is 425 m-es.

Pannonhalmi-dombság

A Pannonhalmi-dombság másik neve Sokorói-dombság.

Geológiája

A Bakony legnagyobbrészt triász és jura időszakból származó tengeri üledékekből (mészkő, dolomit, márga) épül fel. Déli területein vulkáni eredetű bazalt is felbukkan. A hegység jelenlegi formája a harmadidőszakban, mintegy 45 millió évvel ezelőttől kezdődően alakulhatott ki.

Bauxit, mangán, barnakőszén, mészkő tartozik fő ásványkincsei közé.

Barlangok

15 fokozottan védett barlang található a Bakony-vidéken (a földrajzi középtájon). A 15 fokozottan védett barlang a következő: az Alba Regia-barlang, a Bongó-zsomboly, a Csengő-zsomboly, a Csodabogyós-barlang, a Döme-barlang, a Hajszabarnai Pénz-lik, a Háromkürtő-zsomboly, a Jakucs László-barlang, a Kessler Hubert-barlang, a Jubileumi-zsomboly, a Lóczy-barlang, az Odvas-kői-barlang, a Szentgáli-kőlik, a Tihanyi Forrás-barlang és a Tűzköves-hegyi-barlang.

Éghajlata

A hegység vonulata a leggyakoribb, északnyugati szélirányra éppen merőlegesen fekszik. Ennek következtében a legtöbb csapadék a Bakony északnyugati területein jellemző (egyes helyeken az évi 800 mm-t is meghaladja), míg a délkeleti rész, különösen a Veszprémi-fennsík, száraz (600 mm alatti csapadékkal). Az évi középhőmérséklet az Északi-Bakonyban 8,5 °C, a Déli-Bakonyban megközelíti a 10 °C-ot. A Balatonra néző lankákon már mediterrán hatások is érvényesülnek, így itt a nyár még melegebb, a tél pedig még enyhébb.

Folyóvizei

A Bakony felszíni folyóvizei a következők: Cuha, Gaja-patak, Gella-patak, Gerence-patak, Bakony-patak, Bornát-ér, Kánya-ér, Bánya-ér, Szakács-ér, Sás-patak, Mocsolya-kút, Gecsei-ér, Séd patak, Darza-patak, Bakony-ér, Jári-patak, Horgas-ér, Attyai-ér, Bittva-patak, Körös-patak, Köves-patak, Fekete-séd, Hajagos-patak, Tegye-víz, Torna (patak), Hunyor-patak

Élővilága

Babéroroszlán

A bükkös erdőkkel borított tájegység 1991-ben került védelem alá. A természetvédelmi oltalmat a terület viszonylagos érintetlenségének, kiterjedésének, 84%-át borító erdeinek, szinte teljes mértékű eredetiségének köszönheti. Az erdők területe 140 000 hektár. Mai képe hosszú földtörténeti, gazdaság- és kultúrtörténeti folyamatok eredőjeként alakult ki. A gyertyános-bükkös erdők fő fafajtái a magas kőris, a hegyi- és korai juhar, a nagy- és kislevelű hárs és a madárcseresznye. A magasabban fekvő részeken hegyi szilfákkal, hegyi juharral és magas kőrissel találkozhatunk.

Árvalányhaj

A mélyebb párás völgyekben találhatók szurdokerdők és páfrányok, a sziklás oldalakon magaskőrises-hársas sziklaerdők, a patakvölgyekben pedig hegyvidéki égerligetek. Számos ritka növény nő a Fekete-Séd völgyében a Tisztavíz-forrás környékén, a Nagy-Somhegy déli, fátlan, sziklás tisztásain. A dolomitgerincek északi oldalain él a bakonyi hegyek legkülönlegesebb erdőtársulása, az elegyes karszterdő, bükk és virágos kőris valamint lisztesberkenye és barkócaberkenye fákkal, gyepszintjükben számos ritka növénnyel. Az Odvaskőhát cserszömörcés-molyhostölgyesében él a rozsnokképű árvalányhaj.

A bükkösök télen is zöld cserjéje az atlantikus babérboroszlán, melyről a Magas-Bakony jellegzetes növény- és állatvilágát, geológiai sajátságait bemutató tanösvényt is elneveztek.

Állatvilága

Rovarok
Tülkös szarvasbogár

A tanyavilágot körülölelő bükkerdőkben, az öreg, korhadó fákhoz sok ízeltlábú kötődik, mint például a védett havasi cincér (Rosalia alpina), a nagy szarvasbogár (Lucanus cervus), a kis szarvasbogár (Dorcus parallelipipedus) és a ritka tülkös szarvasbogár (Sinodendron cylindricum). A böhöncök nagy tömegű, korhadó faanyaga teremt életteret a máshol ritkuló orrszarvúbogárnak (Oryctes nasicornis), a nagy bábrablónak (Calosoma sycophanta) és a nagy hőscincérnek (Cerambyx cerdo), vagy a röpképtelen gyászcincérnek (Morimus funereus). A szurdokerdők nedves avarjában él a sárganyakú ezerlábú (Polydesmus coliaris), míg a csörgedező patakok felszínén közönséges keringőbogarakat (Gyrinus natator) és molnárpoloskákat (Gerris lacustris) figyelhetünk meg. A patakok vizének tisztaságát jelzi azok gazdag élővilága: a nagy tegzesek (Phryganea grandis), tüskés bolharákok (Gammarus roeseli) mellett kérészek (Ephemeridae) és álkérészek (Plecoptera) lárvái.

Bakonyi ormányosbogár

A vízi ragadozók közül a hanyattúszó poloska (Notonecta glauca) és a közönséges viziskorpió (Nepa cinerea) említhető. A talajszinten a farkaspókok (Lycosidae) és a futrinkák vadásznak, mint például az aranypettyes futrinka (Carabus hortensis) vagy a lapos kékfutrinka (Carabus intricatus). A bükk a tápnövénye a bükkös-díszbogárnak (Dicerca berolinensis) és a bordás taplóbogárnak (Bolitophagus reticulatus). A számos ritkaság közül kiemelendő a hegyi levélbogár egyik alfaja, amely csak Bakonybélben, míg a bakonyi ormányosbogár (Brachysomus mihoki) a világon egyedül az Öreg-Bakonyban él.

A tolvajpoloskák egyik ritka képviselője a Nabicula flavomarginata, amely tipikus hegyvidéki faj, az Öreg-Bakony egyes részein gyakorinak mondható. Az erdőben sétálva a nappali lepkék közül a tavasszal legkorábban repülő citromlepkével (Gonepteryx rhamni), a hajnalpírlepkével (Anthocharis cardamines), a kis Apolló lepkével (Parnassius mnemosyne) és a kis rókalepkével (Nymphalis urticae) találkozhatunk. A tanyák lámpafénye sok éjjel repülő lepkét odavonz, közülük a nagy zöldaraszoló (Geometra papilionaria) és Európa legnagyobb lepkéje, a nagy pávaszem (Saturnia pyri) említhető meg.

A tanyák körüli kaszált, füves területeken vagy a gyümölcsösök füves alján sok gyeptársuláshoz kötődő ízeltlábú találja meg életfeltételeit. Gyakori az olasz sáska (Calliptamus italicus) és a kékszárnyú sáska (Oedipoda coerulescens), valamint az imádkozó sáska vagy ájtatos manó (Mantis religiosa). A virágos réteken sok poloskafajt figyelhetünk meg, mint a mezei poloskát (Adelphocoris seticornis) és a csíkos pajzsospoloskát (Graphosoma lineatum). A talajszinten él a ritka magyar gyászbogár (Pedinus hungaricus), a közönséges nünüke (Meloé proscarabaeus), a fekete gyalogcincér (Dorcadion aethiops) és a védett holdszarvú ganéjtúró (Copris lunaris), de itt vadászik a közönséges hangyaleső (Myrmeleon formicarius) lárvája, valamint a védett magyar futrinka (Carabus hungaricus) és a ritka nagy pajzsosfutonc (Licinus cassideus) is.

Kétéltűek
Alpesi gőte

A bakonyi bükkösök és szurdokvölgyek kétéltűi közül érdemes kiemelni az alpesi gőtét (Triturus alpestris), amelynek egy alfaja él a Bakonyban.

Legjellegzetesebb élőhelyei a Bakonyban a sekély, vízzel telt teknők, kis tócsák, út menti árkok, források. A tarajos gőte a legnagyobb termetű gőtefajunk, a Bakonyban ritkán kerül elő. Gyakoribb és mindenütt előfordul a kisebb pettyes gőte (Triturus vulgaris).

A békák (farkatlan kétéltűek) legtöbb hazai faja megtalálható a hegységben. Jellegzetes hegyvidéki faj a sárgahasú unka (Bombina variegata), az alpesi gőte mellett jelentős színezőeleme a Bakonynak. Elsősorban az Északi-Bakonyban fordul elő, de általában megtalálható azokon a területeken, ahol a csapadék évi mennyisége eléri a 700 mm-t, tehát a Déli-Bakonyban és a Keszthelyi-hegységben. Külön említést érdemel az ásóbéka (Pelobates fuscus), amelynek a Bakonyban való előfordulását csak az utóbbi évek során sikerült kimutatni (Fenyőfő, Kab-hegy déli lejtővidéke). További, a Bakonyban előforduló kétéltűek: barna varangy, zöld varangy, zöld levelibéka, mocsári béka, erdei béka, kecskebéka, tavi béka.

Hüllők
Lábatlan gyík

A hüllőket az eddigi kutatások eredményeként 10 faj képviseli a Bakonyban. Sok emberben ellenszenvet ébresztenek ezek a megnyúlt testű, csúszómászó állatok, pedig többségük hasznos és ártalmatlan. Némely fajukat a pusztulás veszélye fenyegeti.

Zöld gyík

A gyíkok közül a Bakonyban mindenféle előfordul az országszerte közismert fürge gyík (Lacerta agilis) és szórványosan a nagyobb testű zöld gyík (Lacerta viridis). A mediterrán eredetű fali gyík (Laceta muralis) korábban csak a Balaton-felvidéken, a Tapolcai-medence bazalthegyein és a Keszthelyi-hegységben volt ismeretes. Újabban azonban megtalálták a Bakony magasabb régióiban is, napsütötte sziklás helyeken (Veszprém, Kőris-hegy, Gaja-völgy). Irodalmi adatok alapján ismerjük a Tapolcai-medence bazalthegyeiről a magyar gyíkot, az utóbbi időben azonban nem sikerült ott megtalálni. Gyakran összetévesztik a kígyókkal az azokhoz hasonló lábatlan vagy törékeny gyíkot, amely szórványosan mindenfelé előfordul a hegység területén.

Kígyóink közül a vizek mentén a Bakonyban is leggyakoribb a vízisikló (Natrix natrix). A Balaton-felvidéken előfordul a főleg apró halakkal táplálkozó kockás sikló (Natrix tesselata). Az utóbbi időben megritkult területünkön az erdei sikló már csak ritkán, bokros helyeken kerül szemünk elé. Legnagyobb termetű siklónk egyes példányai elérik a 180 cm hosszúságot is. Ritka a rézsikló (Coronella austriaca), amely zegzugos hátrajzolatával a viperára emlékeztet, és ok nélkül kelt riadalmat a természetjárók között. Eddigi ismereteink szerint a Bakony hegység egész területén nem él mérges kígyó. Szakemberek vitatják, hogy a Bakonyban őshonos volna a mocsári teknős (Emys orbicularis). Tény az, hogy napjainkban sokfelé előfordul, nincs azonban kizárva, hogy elvadult állatokról van szó, hiszen régebben főleg a kastélyok kerti vízi medencéiben tartották, ahonnan könnyen megszökhettek, és a mai napig fennmaradtak.

Madarak

A terület madárvilága igen gazdag, eddigi kutatások szerint a Bakony területén több mint 200 faj fordul elő. A Bakony vízimadarakban nem nevezhető gazdagnak, kisebb-nagyobb állóvizek mentén azonban, főleg a halastavaknál él több fajuk. A Bakony apró tavain is költ a kis vöcsök (Podiceps ruficolis). Állóvizeinknél mindenütt előfordul és rövidebb-hosszabb ideig tartózkodik, néhol költ is a szürke gém (Ardea cinerea). Szórványosan főleg a földben fészkelő darazsakkal és lárváikkal táplálkozik a Bakonyban rendkívül ritka darázsölyv (Pernis apivorus). A vörös kánya (Milvus vilvus) a közelmúltban még fészkelt a hegységben, mostanában egyre ritkábban mutatkozik. A héja (Accipiter gentilis) inkább a hegység lábainál fordul elő, a magasabb részeken ritkán találkozhatunk vele. Elszórtan az egész területen költ a kisebb termetű karvaly (Accipiter nisus).

Kerecsensólyom

Talán leggyakoribb ragadozó madarunk az egerész ölyv (Buteo buteo), a hegységet járva mindenfelé megfigyelhetők magasban keringő példányai. A hegység állatvilágának jelentős színezőeleme legnagyobb termetű sólymunk, a kerecsen (Falco cherrug). A ragadozó madarak külön csoportját képezik a baglyok. Szervezetük és életmódjuk az éjszakai élethez alkalmazkodott, mivel főleg éjjel mozgó rágcsálókkal táplálkoznak. A közepes termetű gyöngybagoly fejét jellegzetes szív alakú fátyol övezi. A Bakonyban mindenütt előfordul, az utóbbi időben azonban jelentősen csökkent számuk. A macskabagoly erdei odvas fákban költ. Szórványosan a Bakony egész területén megtalálható.

Bölömbika

Legnagyobb számban az énekesmadarak népesítik be erdeinket. A települések utcáin futkosó pipiske (Galerida cristata) mindenki előtt ismert pacsirtaféle. Főleg a mezőgazdaságilag művelt területek madara a népszerű mezei pacsirta (Alauda arvensis). Fenyőfő környékén találkozatunk a ritkább erdei pacsirtával (Lululla arborea). Költ kisebb tavaknál a bölömbika (Botaurus stellaris), a vízicsibe (Porzana porzana), a vízityúk (Gallinula chloropus) és a szárcsa (Fulica atra).

Nem hiányzik a Bakony nagyobb rétjeiről a bóbitás bíbic (Vanellus vanellus) sem. A legmagasabban fekvő települések kivételével a hegységben sokfelé fészkel a fehér gólya (Ciconia ciconia). A dankasirály (Larus ridibundus) a Balatonnál él tömegesen, de kisebb csapatai a Bakonyban is megfigyelhetők, például a veszprémi Séd partján vagy egyik-másik halastó mellett is. A vízimadaraknál sokkal jellemzőbbek a Bakonyra a ragadozó madarak.

Emlősök

A nagy, összefüggő erdőterületeknek köszönhetően az emlősfauna is igen gazdag. A nagyvadak közül találkozhatunk itt a vaddisznóval (Sus scrofa), őzzel (Capreolus capreolus) és a gímszarvassal (Cervus elaphus).

Erdei cickány
Vadmacska

A cickányfélék közül itt él az erdei cickány (Sorex araneus). A denevérek közül a tanyaépületek padlásán él a korai denevér (Nyctalus noctula), a nagyfülű denevér (Myotis bechsteinii) és a barna hosszúfülű denevér (Plecotus auritus), valamint a a Brandt denevér (Myotis brandti). Az idős erdők fáinak odvaiban él a ritka kereknyergű patkósdenevér (Rhinolophus euryale), a hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersii) és az északi denevér (Eptesicus nillsonii).

Az erdők eldugott részeiben él a félénk vadmacska (Felis silvestris), a róka (Vulpes vulpes) viszont a tanyákra is beóvakodik, hogy a legelőkön, gyümölcsösökben vadásszon. Az elhagyott tanyaépületek, istállók jó rejtekhelyet biztosítanak a nagy peléknek (Glis glis), a házi egérnek (Mus musculus), az erdőből ideköltöző erdei egérnek (Apodemus sylvaticus), valamint a rájuk vadászó nyesteknek (Martes foina). A mókus a hegység minden erdős részén gyakori rágcsáló emlős.

Forrás: Wikipedia, A Bakony élővilága, Minálunk.hu

Illusztráció: Brunszkó László

Fotók: Wikipedia, Indafoto.hu, MME

Leave a Reply