Börzsöny

with Nincs hozzászólás

A Börzsöny hegység Magyarország északi részén, Pest és Nógrád megyében fekszik. A Kárpátok belső vulkáni övezetében található, az Északi-középhegység legnyugatibb tagja.

Földrajzilag csak a második legnyugatibb, mert ide sorolják a Visegrádi-hegységet is, amelyet köznapi értelemben véve viszont a Dunántúli-középhegységhez sorolnak (Dunazug-hegyvidék). A mintegy 600 km2 területű hegységet északról és nyugatról az Ipoly, délről a Duna, keletről a Nógrádi-medence és a Cserhát határolja.[1] Egy kis része, a Kovácspataki-hegyek az Ipolyon túl, Szlovákiában található.

Földrajzi szempontból Magyarország egyik középtájának minősül az Északi-középhegységen mint nagytájon belül.

Kistájai

  • a Központi-Börzsöny,
  • a Börzsönyi-kismedencék és
  • a Börzsönyi-peremhegység.

Az egykori kráter pereme alkotja a Börzsöny legmagasabb csúcsait. Legmagasabb csúcsa a Csóványos (938 m). Magyarország 3. legmagasabb átlagmagasságú hegysége, a 100 legmagasabb magyar hegycsúcs közül 9 található a Börzsönyben.

A változatos táj remek túrázási lehetőségeket kínál. A Börzsöny nagy része nemzeti park. A Csóványosról tárul elénk az ország egyik legszebb panorámája a Dunakanyarral és észak felé a Magas-Tátrával. A hegyen több emléket találhatunk a már évezredekkel ezelőtt letelepedett ősemberekkel kapcsolatban.

Földrajza

A Börzsöny aljzatát északon kristályos pala és gránit délen triász mészkő és dolomit alkotja. Ezekre több rétegben harmadidőszaki üledékes kőzetek rakódtak a vulkanikus tevékenység előtt. A Börzsöny kialakulása 15-18 millió évvel ezelőttre tehető, ezzel fiatal hegységnek számít. Nagyrészt vulkáni kőzetek (andezit, dácit) alkotják.

A Börzsöny alapját egy a miocén korban működő ősvulkán alkotja. Egykori formája a pliocén végére jelentősen lekopott, köszönhetően az egykor a területen uralkodó szubtrópusi éghajlatnak. A pleisztocénben periglaciális kőtengerek, kőfolyások képződtek, az alacsonyabb területeken lösz rakódott le.

Az emberek már évezredekkel ezelőtt letelepedtek a hegységben, a jelenlétüket a mai napig több emlék őrzi, ugyanis számos vár található a környéken, például Drégelyvár, Hont vára, Ipolydamásdi vár, Nógrádi vár.

Domborzat

A hegység szerkezetileg négy részre tagolható: Magas-Börzsöny, Észak-Börzsöny, Nyugat-Börzsöny és Dél-Börzsöny.

Dél-Börzsöny

A Dél-Börzsöny a hegységnek Bőszobi- és a Medres-patak, a kóspallagi és a márianosztrai kismedencék, a Katalin-völgy, illetve a Duna által körülhatárolt területe. Üledékes kőzetek alkotják.

Magas-Börzsöny

A Magas-Börzsöny hegység központi része. Határait a Kemence-patak, az Ipoly völgye, a nagybörzsönyi Hosszú-völgy, illetve a Kóspallag-Szokolya vonal jelöli ki. Észak-dél irányú gerincén találhatók a legmagasabb csúcsok: a Csóványos (938 m), Magos-fa (916 m), Nagy-Hideg-hegy (864 m) és Nagy-Inóc (826 m). Az ősvulkán legaktívabb időszakában keletkezett.

Észak-Börzsöny

A hegység északi területét a Kemence-patak határolja el a Magas-Börzsönytől. Keletkezése nem annyira egyértelmű, mint a Magas-Börzsöny esetében, eltérő felépítésű hegycsoportok alkotják. Két fő részre osztható, melyeket egy völgy határol el egymástól. Az északi részt nagyrészt üledékes kőzetek alkotják, melyek még a vulkáni tevékenység előtt keletkeztek. A völgytől délre lávakőzetek a meghatározó építő anyagok.

Nyugat-Börzsöny

A Nyugat-Börzsöny a Nagybörzsöny-Márianosztra vonaltól nyugatra húzódik. Csúcsainak magassága a Nagy-Sas-hegy kivételével nem éri el a 600 métert. Lepusztult réteg- és kürtővulkánok alkotják.

Vízrajz

Az évi mintegy 6–800 mm csapadék földrajzi megoszlása egyenlőtlen: a Nyugat-Börzsönyben viszonylag kevés hullik, míg a legtöbb a Királyháza – Csóványos – Királyrét – Kis-Inóc vonulatra jut. A bőséges csapadéknak köszönhetően a hegység vízviszonyai jók. Természetes eredetű állóvizei nincsenek, de területén mintegy 350 (erősen változó vízhozamú) forrás fakad, 40 közülük 600 m feletti magasságban. A Börzsöny peremein rétegvízforrások is előfordulnak, de a hegységben a résvízforrások a jellemzőek. A források nagy részének vize tiszta.

A terület vízrajzi (hidrogeográfiai) centruma a legmagasabbra kiemelkedő Csóványos tömbje, ahová a legjelentősebb vízhozamú és hosszúságú patakok és völgyeik (például Kemence-patak, Fekete-patak, Szén-patak) hátravágódnak. A hegység felszíni vízfolyásai a vulkanikus földtani adottságok és az ezzel járó tagolt felszín nyomán, általában rövidek és kis vízhozamúak. Ráadásul az országos szinten is jelentős arányú erdőborítottság miatt az éves csapadékösszeg, majd 60%-át elpárologtatja az erdő. A vízfolyások nagy része nem a szép számmal előforduló, de nagy részt rendkívül ingadozó és csekély vízhozamú résvízforrásokból, hanem a hóolvadásból, a tartósabb időintervallumú esőzések, nyári heves záporok, zivatarok csapadékából táplálkozik. A patakok gyors és gyakran látványos vízszintváltozásai a vulkanikus eredetű kőzetek – töredezettségük ellenére – csekély vízáteresztő képességéből adódik. A karsztos mészkőhegységekkel ellentétben a lehulló csapadék nagy része nem szivárog el az anyakőzet mélyebb részeibe.

A hegység leghosszabb és legnagyobb vízhozamú állandó vízfolyása a Kemence-patak, (neve a szláv „kamenica” szóból ered és „köves medrűt” jelent) a Csóványos keleti oldalába vágódott völgyfőben felfakadó források vízéből születik. A patak hossza 25,6 km, teljes vízgyűjtő területe 107 km2, átlagos vízhozama 294 l/sec.

A hegység geológiai adottságainak is köszönhetően, összesen 427 természetesen feltörő forrást tartanak nyilván a kataszterek. Ebből mintegy 350 mondható jelentősebb vízhozammal rendelkezőnek. Ezeket három fő típusba sorolhatjuk: a hegylábi területek üledékes kőzeteiből feltörő talajvízforrások, a hegységperem lealacsonyodó oldalain kibukkanó rétegforrások, és a hegység belsejében található résvízforrások. Az állandó résvízforrások közül mintegy 40 forrás 600 m tszf.-i magasságban fakad, míg a legmagasabban fekvő forrást a Csóványos keleti oldalában, 850-900 méterrel a tengerszint felett találjuk.

A hegyvidéken nincsenek természetes eredetű nagyobb állóvizek. A belső területekről kilépő patakokat a lankásodó hegylábfelszínek kisebb esésű völgyeiben, néhány településen mesterséges gátakkal zárták el, így alakítva ki különböző funkciók ellátására szolgáló duzzasztott, mesterséges tavakat. A néhány természetes eredetű, kisebb léptékű állóvíz közül – a nagyobb hóolvadások és csapadékosabb periódusok idején – a lefolyástalan területeken megjelenő időszakos tavakat érdemes megemlíteni. Ilyen található például a Só-hegy és a Nagy-Sas-hegy közötti nyeregben, a Nagy-réten. Emellett fontos, de antropogén eredetű vizes élőhelyet jelentenek a világháborús cselekmények nyomán kialakult bombatölcsérek is.

Növényvilág

A növényvilág sajátos és általános tulajdonsága, hogy földi méretekben – a csapadék és az éghajlat által szabályozottan – övezetesen helyezkedik el.
Hazánk területe közismerten földünk mérsékelt égövében helyezkedik el.

Ha ez égövön belül kijelölnénk a lombhullató lombos erdők által elfoglalt területet, bizony meglehetősen keskeny csíkot kellene besatíroznunk, azaz világviszonylatban egy ritkább fajú és összetételű formációról van szó.

Egy terület vegetációjának alakulását nem csak a nagy régiókban érvényesülő makroklímatikus hatások, hanem a helyileg ható tényezők is jelentősen befolyásolják.

Hazánk Kárpát-medencei elhelyezkedése tovább színesíti növényvilágának palettáját. Itt ugyanis több (nyugatról nedves, enyhe atlanti, délről száraz meleg mediterrán, míg keletről hideg tél és meleg nyár jellemezte kontinentális) klímahatás is érvényesül, amely igen jelentősen befolyásolja, s teszi mozaikussá természetes növényvilágunkat.

Havasalji rózsa (Rosa pendulina)

A fentieken kívül e mozaikusság a negyedkorban lezajlott – hazánkat is érintő szakaszos (eljegesedés ill. melegebb periódusok váltakozása) – jégkorszakoknak is „köszönhető”. A felépítésében erősen szeldelt Börzsönyben ugyanis több olyan növényfaj található, amely a hegység védettebb „zugaiban” átvészelte a számára egyébként kellemetlen éghajlatú időszakot, (vagy tudott délről visszaszivárogni), mint például – bennszülött fajként – a Dél-Börzsönyben díszlő a valamelyik meleg periódusból visszamaradt magyarföldi husáng, vagy ennek ellentettjeként az Észak – Börzsönyben pár (elnevezésében is sokat mondó) hidegtűrő növényfaj, mint a szirti páfrány, a havasalji rózsa, vagy az alhavasi varázslófű.
E növényfajokból sajnálatosan csak igen kis borítás található a terülten. Így a magyarföldi husángból csak pár tő díszlik a Dél-Börzsönyben, szirti páfrányból pillanatnyilag két tövet ismerünk, az alhavasi varázslófűnek mindössze csak egy-két árnyi telepe él hegységünkben (és van egy hasonló a Zemplénben), a pirosló nádtippannak pár m2-nyi Börzsönyi telepén kívül az egész Kárpát-medencében nincs tudomásunk. Az pedig közismert, hogy az ilyen kis kiterjedésű mozaikok sérülékenysége nagyságrendekkel meghaladja a nagy kiterjedésű, összefüggő élőhelyekét. Nem véletlen, hogy általában ezek a fajok, vagy ezek élőhelyének vészesen csökkenő területei kerülnek „fokozottan védett” természetvédelmi kategóriába.

A diósjenői Pogány-Rózsás völgyeket felölelő közel 400 hektár kiterjedésű Erdőrezervátum kijelölését – többek közt – hasonló szempontok is motiválták. Egyrészt az éles hegygerincek által a területen élő ritka, így különleges értékű növényfajok védelme a rezervátumon belül biztosított, másrészt meg van az esélye annak, hogy e fajok a területről a hasonló adottságú szomszédos területre „kiszivárogjanak”.

A Börzsöny területi elhelyezkedésének sajátossága a növényvilágában is tükröződik. Nagyobb területrésze az Észak-

Magyarországi Középhegység tagjaival rokon (Mátricum flóravidék Neogradense flórajárás), míg Dél-Börzsönyi része a visegrádi hegységgel mutat szinte azonos szintű hasonlóságot (Bakonyicum Visegradense flórajárás).
E növényföldrajzi kettősség eltérő igényű növényfajok érintkező együttélését, azaz elterjedési határterületüket jelentik, tehát botanikai szempontból különleges értékkel bírnak.

A növényvilág övezeti elhelyezkedése nem csak nagy régiókban, hanem kisebb területek, így a Börzsöny vonatkozásában is észrevehetők.

(A peremterületeket sok helyen elfoglaló akác – mint Amerikából behurcolt tájidegen faj – természetesen ilyen szempontból nem értékelhető).

Az alsóbb régiók szárazabb területeit cseresek, a kedvezőbb helyeket cseres-tölgyesek foglalják el. Feljebb tölgyesek, jobb területeken gyertyános-tölgyesek állnak. A 600 méternél magasabb területeket a bükk foglalja el, mely kedvező klimatikus viszonyok közt (hűvös, párás völgyek északi oldalain) akár 300 méteres térszintre is lehúzódhat.
A fentiek mellett – kisebb kiterjedésben – más összetételű társulásokkal is találkozhatunk. A Börzsönyre vonatkozó érdekesség, hogy a Csóványos – Nagy Hideg-hegy térségében a szárazabb csúcsokon, gerinceken a bükkösöket a magas kőris váltja fel. A hegyi patakok partjait az alsóbb régiókban égeresek, feljebb juhar, kőris, szil, gyertyán fajokból álló keményfás társulások kísérik. A magasabb régiók sziklákkal szeldelt de hűvös oldalain juhar, hárs és bükk fafajokból álló u.n. szurdokerdőket találunk.

A fennebb említett Visegrádi flórajárásra vonatkozóan a sekély termőrétegű száraz déli oldalakat virágos kőrissel, tatárjuharral elegyes molyhos tölgyesek váltják fel. A még szárazabb helyeket sziklacserjések borítják.

A fenyők nem őshonosak a Börzsönyben, bár a diósjenői Őzberek térségében igen szép bükk-vörösfenyő elegyes faállományok állnak.

A figyelmes erdőjáró előtt hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy az erdő lényegesen több, mint az azt alkotó fák együttese. Az

alattuk élő cserje és félcserje, lágyszárú, vagy éppen gombafajaival együtt, egymást kiegészítve – sok esetben azokkal egyenest szimbiózisban élve – válnak organikus egésszé.
Egy terület növényvilága – annak övezetes, vagy kisebb területű mozaikos elhelyezkedése kapcsán – az egyes fajok talaj, nedvesség, fény, hőigényei által determináltan tökéletesen „belakja” elfoglalja a rendelkezésre álló területet.

Az egyes faállományok növényösszetétele igen változatos. A fényigényesebb fajok (például a tölgyesek) általában kevésbé záródottak, következésképpen aljnövényzetük gazdagabb, míg az árnykedvelő, zárt lombozatú bükkösök alá kevés fény jut, így cserje és gyepszintjük sokkal szegényesebb. A bükkerdő növényzete az alsóbb szintekre jutó fény szegénysége miatt nem a teret, hanem az időt használja ki, s kora tavasszal a fák lombfakadása előtt borítja be – lombfakadásig már elnyíló virágszőnyegével a talajt (lásd: odvas keltike).
A Börzsöny lágyszárú növényfajainak gazdagsága és színvilága a patakok mellett hosszan elnyúló tisztások, az erdőbe beékelődő valamikori irtásrétek, illetve a száraz déli hegyoldalak helyenként kiterjedt sziklagyepein még inkább szembetűnőbb.

Az egyes fafajok és az alatta díszlő lágyszárú fajok összetétele, egymásra találása igényeik hasonlóságából származik. (Az erdészeti szaktudomány /Erdő és Termőhely tipológia/ például egy évtizedekkel ezelőtt levágott, gazdaságilag másként hasznosított területen esetlegesen visszamaradt lágyszárú fajaiból vissza tud következtetni, hogy ott valamikor milyen fafajösszetételű faállomány állt, s ebből következően mit kell oda telepíteni.).

A Börzsöny növényvilágának taglalásakor többször elhangzottak már a „gazdag” és a „különleges” jelzők. Nos nézzük meg, mit jelent ez a valóságban, a számok száraz nyelvén kifejezve?

(Örvendetes és külön szerencse, hogy Nagy József botanikus bő másfél évtizedes kutatómunkája összegzéseként 2007-ben „A Börzsöny hegység edényes flórája” címmel kiadott felbecsülhetetlen értékű hiánypótló munkája a Börzsöny növényvilágát illetően szinte „naprakész” állapot eredményezett.)

Ebből eredően tudjuk, hogy a hegységben 1233 hajtásos növényfaj található. Ebből 145 faj védettséget élvez.

Most ugyan el lehetne kezdeni a felsorolást, megemlítve a sugárkankalint, a kockás liliomot, a nagy ezerjófüvet, a nősziromféléket,

a kosborféléket, vagy akár a nem is védett, de gyönyörű harangvirágféléket és a többi színpompás fajt, de ez azt jelentené, mintha egy Börzsönyről szóló növényhatározót mellékelnénk a hegység növényvilágának felsorolásaként.
Ha a fentiekhez még hozzátesszük az itt leírt 316 (!) mohafajt, (ezek közül 10 faj az egész Magyarországon csak itt él), az összetételében alig ismert alacsonyabb rendű növényfajokat, és a kellően fel nem térképezett, de bizonyára szintén százas nagyságrendű kalapos gombafajt, a Börzsöny növényvilágát illetően tényleg odaítélhetjük a „kivételesen gazdag” jelzőt.

Állatvilág

Egy terület állatvilágának bemutatását mindenképpen általánosítással kell kezdenünk. Nevezetesen azzal, hogy állatvilágának fajösszetétele, gazdagsága, az illető terület növényvilágának változatosságától függ (lévén az számukra táplálék, illetőleg búvóhely). Tudnunk kell azt is, hogy az állatvilág specifikusabb a növényeknél, sokkal érzékenyebb környezete változására, igaz, neki jobb a helyváltoztatási (vándorlási) lehetősége – persze csak ha van hová. Az általánosítás már csak azért is helyénvaló, mert a konkrét helyhez nem kötött állatvilág jelentős része – a növényeknél nagyságrenddel nagyobb száma miatt – sokkal kevéssé ismert és nehezebben megismerhető. (A kutatók hazánk állatfajának számát 40.000-re becsülik.)
Ezért nem véletlen, hogy a zoológiai értékek kutatói tudományos munkásságuk során csak egy-egy fajra, vagy fajcsoportra specializálódtak (Pl. puhatestűekre, szitakötőkre, recésszárnyúakra, bogarakra, lepkékre, rákokra, hüllőkre, kétéltűekre, halakra, denevérekre, madarakra, emlősökre, stb., stb.).

A fentiek miatt nyilvánvaló, hogy a területen élő (és gazdálkodó) átlagember közel sem ismeri e fajokat, márpedig Magyarországon (természetesen ma már az EU-val jogharmonizációban) elég magas a védett fajok aránya. Így védett: 2 kagylófaj, 41 csigafaj, 1 rákfaj, 1 százlábú faj, 15 pókfaj, 390 rovarfaj, 27 halfaj, 18 kétéltű faj, 6 hüllőfaj, 5 kígyófaj, 1 teknősfaj, 280 madárfaj és 41 emlősfaj. (Ezek „eszmei értéke” egyedenként 2000 Ft.-tól 50.000 Ft.-ig terjed.) Ezek mellett „fokozottan védett”: 42 rovarfaj, 81 madárfaj és 14 emlősfaj. (Ezek „eszmei értéke” egyedenként 100.000 Ft.-tól 1.000.000 Ft.-ig terjed).
A veszélyeztetett fajok megóvásában tehát mindenkinek van tennivalója Egyrészt a Természetvédelmi Hatóság területileg illetékes szakembereinek – megfelelő biztonsági zónát is alkalmazva – egyértelműen le kell határolni a védett fajok élőhelyeit, másrészt a gazdálkodóban – szükség és lehetőség esetén tanácsot, segítséget, támogatást is nyújtva – tudatosítani kell, hogy azokat adott esetben milyen tevékenység veszélyezteti. Ugyanakkor a gazdálkodónak tudatosságból, egyéni meggyőződésből önmaguktól is kerülni kell a védett fajokat és élőhelyeiket veszélyeztető minden cselekvést.
Érdekességek a Börzsönyből…

A növényzethez hasonlóan élnek a Börzsönyben is olyan állatfajok (rovarok), amelyek országunkban csak itt találhatók. (pannon laposfutó, rablópille, havasi tűzlepke.).A Börzsönyben él a veszélyeztetett, így védett rendkívül dekoratív Kis Apolló-lepke európai viszonylatban is egyik legerősebb populációja. Megvédeni nyilván nem egyedei, hanem élőhelyei zavartalanságának biztosításával lehet. (Ezért nem telepíthető a Nagyhideg-hegyre hóágyú, mert a tél időszak meghosszabbítása miatt elmaradna a faj hernyójának egyetlen (!) tápnövénye – az odvas keltike virágzása).
Érdekes és sokatmondó adat, hogy a (természetvédelmileg engedélyezett) Diósjenői éjjeli lepke fénycsapda telepítésének első évében 338 (!) éjjeli lepkefajt „fogott” be.

A Börzsöny sebesfolyású, de igen változó vízállású patakjaiban jelenleg 23 halfaj él, (egyedszámuk azonban vészesen csökken). Ezekből a nyúldomolykó, a fürge cselle, a petényi márna, és a vágó csík védett.

A hüllők osztályából zöld gyíkkal, fürge gyíkkal, fali gyíkkal és a kígyónak kinéző lábatlan gyíkkal gyakran találkozhatunk. A Magyarországon található 7 kígyófajból 3, (az erdei sikló, a vízi sikló és a rézsikló) – főleg annak melegebb területein – szintén előfordul a hegységben. (A régebben itt is leírt haragos siklóról nincsenek újabb kori ismereteink.)
A hegységet felkereső kirándulók megnyugtatására egyértelműen kijelenthető: emberre veszélyes mérges kígyó nem él a Börzsöny területén!!!

A kétéltűek jeles képviselője a Börzsöny párás völgyeiben gyakori a fekete alapszínen sárga foltokkal díszített foltos szalamandra. (Jobb, ha nem simogatjuk, mert sárga foltjainak váladéka kellemetlen szemgyulladást okozhat).

Ugyancsak kétélűek a szalamandrától jóval ismertebb békák. Magyarországon 11 unka, varangy és békafaj él és élvez védelmet. Bár a nagyközönség által nem örvendnek nagy közszeretetnek, de tudni kell róluk, hogy táplálékválasztékuk kapcsán rendkívül hasznos tagjai az életközösségnek.

Egyedszámuk a vizes élőhelyek megszüntetése, illetve az aszfalt utakon való átkelésük során való pusztulásuk miatt évről évre jelentős mértékben csökken. (1996-ban a természetvédelmi aktivisták április első öt éjjelén még 5220 egyedet tudtak átsegíteni a II. út Parassapusztai átkelőhelyhez vezető szakaszán). Az egyszerűség jegyében egy fontos tudnivaló: Magyarországon minden hüllő és kétéltű védett!!!
Ha lehetne bármiféle értéksorrendet felállítani a Börzsöny természeti értékei között az állatvilág talán legkecsesebb képviselői a madarak mindenképpen az élre kívánkoznának.

Magyarországon állandó itt tartózkodóként, költözőként, átvonulóként, vagy csak kóborlóként közel 300 madárfaj fordul elő. Ebből 280 faj élvez természetvédelmi oltalmat egyedenként 10.000 Ft.-tól 1.000.000 Ft.-ig terjedő eszmei értékkel.

Az említettekből mintegy 200 fajjal a Börzsönyben is találkozhatunk, sőt legalább120 faj rendszeresen költ is a hegységben.

E jelentős fajszám és ezen belüli bő egyedszám csak az egyik összetevője a hegység ebben is kivételes értékének. Talán ennél is fontosabb, hogy a Börzsöny – belső területei nyugalmának, viszonylagos érintetlenségének köszönhetően – egy sor kipusztulás határán álló, minden zavarásra érzékeny „fokozottan védett” madárfajnak nyújt még továbbélési, fennmaradási esélyt. Ebben – a hegység kedvező adottságai mellett – kiemelkedő szerepe van a tudatos természetvédelemnek. Ennek eredménye, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a hollók száma (olyannyira, hogy már le is került a „fokozottan védett” listáról), többszörösére nőtt fekete gólya állományunk. Változatlanul van parlagi sasunk, kerecsensólymunk és továbbra is a dobogó legfelsőbb fokán állunk a fehérhátú fakopáncsot illetően. Pár éve visszatért és sikeresen költ az uhu és a vándorsólyom. Persze veszteségünk is van – 1992-ben volt utoljára sikeres költése a vízirigónak…
A Börzsönyben élő emlősökkel – más állatfajokhoz képest lényegesen jobb ismertségük okán – két faj kivételével csak felsorolásuk erejéig foglalkozunk: vakondok, egerek, pockok, pelék, sündisznó, mókus, menyét, nyest, nyuszt, hermelin, görény, vadmacska, borz, róka, nyúl, őz, gímszarvas, vaddisznó és a hatvanas években betelepített muflon.
A külön említett két állatfaj egyike a denevér…A megkülönböztetett figyelem oka elsősorban a nagyközönség által való ismeretlensége, illetve a velük kapcsolatos téves elképzelés, babona, félelem. Hazánkban 18 denevérfaj él. Ezek mindegyike az emberek számára veszélytelen rovarevők. (Persze szabad kézzel való megfogásuk esetén sikerrel védekeznek). Zsákmányállataik az éjszaka mozgó, repülő rovarok, épp azok, melyek a gyümölcsösökben, kiskertekben súlyos károkat okoznak, így a denevérek a biológiai védelem fontos elemei. (Testtömegük 50 %-át kitevő súlyú rovart képesek naponta elfogyasztani.).

Éjjel repülnek miközben az emberi fül számára nem hallható nagyfrekvenciás hangokat bocsátanak ki, s a visszaverődő hangok alapján tájékozódnak. Életfeltételeik jelentős tényezője a víz, így a Börzsöny viszonylagos vízbősége számukra kedvező. A hazánkban élő denevérek a téli hideg és táplálékszegénység miatt téli álmot alszanak. Pihenő, alvóhelyük változatos: kevésbé zavart emberi építmények (pl. templomtornyok, nem használt kémények), idős fák faodvai, barlangok, elhagyott bányavágatok stb.

Eurázsiai hiúz (Lnyx lynx)

A másik kivételezett figyelmű állatfaj a Börzsönybe bő tíz évvel ezelőtt – minden bizonnyal Szlovákiából visszatelepedett hiúz. (Visszatelepedett, mert az 1800-as évek végén még élt a hegységben).

Tartózkodásának előfeltétele a nagy kiterjedésű, zárt sűrűségekben, hozzáférhetetlen szakadékokban és vadban bővelkedő erdőség, ezek szerint – a Börzsöny!

Táplálékskálája (muflon, őz, nyúl) ellenére sem mondható károsnak, mert nem pusztítja, hanem a gyengébb, lemaradt fejlődésű egyedek elejtésével tulajdonképpen „szelektálja” a vadállományt.

Ragadozó mivolta miatt – egyébként indokolatlanul – tartanak tőle, de rendkívüli ébersége folytán gyakorlatilag annak is kevés az esélye, hogy valamikor egy villanásnyi időre megpillantsuk. Jelenléte mindenesetre jelentősen növeli a Börzsöny természetvédelmi „ázsióját”.

Forrás: Wikipedia, Borzsony.hu, ilovedunakanyar.hu

Fotók: Wikipedia, ilovedunakanyar.hu, Indafotó

Nyitókép: Brunszkó László

Leave a Reply