Kérdés

with Nincs hozzászólás

A nap még csak készülődött megmutatni magát, lassan feszítve szét az éj sötét leplét, de ő már talpon volt.

Noha későn tért nyugovóra, hisz tegnap a kert és az égig érő cseresznyefa emberes feladat elé állította, de talpon volt, készen a nagy kalandra, először vitte unokáját horgászni. Ugyanaz a bizsergető izgatottság járta át, mint amikor nagyapjával ő maga tartott első vízparti útjára.

Minden felszerelés, kellék katonás rendben várta, hogy ez a generációkon átívelő kaland kezdetét vegye. A résnyire nyitott ajtón kiszűrődő fény árnyjátékként vetítette a mogyoróbokor sötét filmvásznára a hat éves forma fiú lázas készülődését. Álmosságát sutba dobva kapkodta magára, az édesanyja által előkészített öltözéket.

– Vigyázzatok magatokra!

Szólt az aggódó anya, de a szavak már nem érték el a szélvészként távozó legényt.

– Papa… – mondta bizonytalanul a sötétbe kilépve.

– Itt vagyok, induljunk!

Ezzel kézen fogta unokáját, a táskákat vállára vette és elindultak a csendben búgó nádas felé.

Óvatosan vezette a gyermeket, akinek minden nesz, minden lépés, minden illat újdonság volt. Az ébredő szárcsák, megriasztott récék csaptak csak zajt, hisz hívatlan vendégek toppantak a birodalmukba, a lágy hajnali szellő kíséretében. Megfontolva léptek a stég pallóira tudván, egy rossz mozdulat és úszóleckét vesznek mindketten. Miután megtették a végtelennek tűnő utat, elfoglalták helyüket a kényelmesnek nem nevezhető ácsolt padon.

Ekkorra a fény legyőzte a sötétséget és a látóhatáron, valahol Tihany magasságában, felbukkant az éltető Nap karimája. Már nem kellett a sötétben tapogatózni vagy a lámpa vakító fénye mellett keresgélni, az anyatermészet immár teljes valójában mutatta meg magát. A partmenti nád is életre kelt. Amíg a nádirigó izgatottan kerregett, csivitelt, a szárcsák csippantották bele a nagyvilágba, hogy vége az éjszakának, már nem kell félni.

– Papa! Fáj a gilisztának, ha felszúrják a horogra? – tette fel a kérdést az ifjú, látva mi történik.

– Igen! – szólt szűkszavúan és egyben meglepetten, az ősz halántékú, sokat látott öreg.

A pillanatokig elkalandozó gondolatok visszatértek és immár együtt nézték a fodrozódó vízben csendben táncoló úszókat.

– De Papa! Fáj a gilisztának, ha felszúrják a horogra? – érdeklődött újfent a gyermek, mert nem hagyta nyugodni a kérdés.

– Igen! – hangzott a szigorú válasz.

Mindeközben, az elmélkedőkkel mit sem törődve fiatal, idei halivadékok ugráltak a stég körül és élvezték a langyos fürdőt, ellenére annak, hogy hol egy sirály, hol egy balin vágott közéjük, magukkal ragadva pár növendéket. Ez a természet törvénye, a gyönge, a védtelen elvész, az ügyes és fürge él tovább, számos megpróbáltatást túlélve.

– Papa! – szakította meg az idilli pillanatot az örökké kíváncsi csemete – A gilisztának fáj, ha… – de a kérdést nem tudta befejezni.

– Ha még egy szót szólsz, bedoblak a vízbe! – mondta már dühösen a nagyapa.

Pillanatnyi indulat ragadta magával, de rögtön el is szégyellte magát, hisz a megszeppent gyermek minden kérdéssel, az arra kapott válasszal csak több, tapasztaltabb lesz. Nem akar ő rosszat, csak a tudást szomjazza, szeretné megérteni az élet működését.

– Tudod, – sóhajtott az öreg – fáj a gilisztának. De a giliszta segít nekünk. A gilisztát szeretik a halak, mi pedig azért jöttünk, hogy halat fogjunk. Tudod olyat, amilyet tegnap is ettél, paprikás lisztbe forgatva és ropogósra sütve.

– Azt nagyon szeretem! – nyalta meg szája szélét a legény és már nem gondolt a csalinak szánt talajlakó fájdalmára.

De nem sok ideje volt a pirosra sült apróhal fenséges ízén elmélkedni, mert úszója eltűnt a víz alatt. Lázas izgalomban kapta fel és csapta hátra béresostorként a horgászbotot. Meglepődve, csalódottan s tán kissé szomorúan nézett az üresen csillogó horogra, hiszen a zsákmány bizony túljárt az eszén.

– Ezt még gyakoroljuk! – vigasztalta nagyapja és megmutatta neki, mit és hogyan kell csinálni legközelebb.

Így csiszolódott össze múlt és jövő. Így ültek még sokszor, sokáig a víznél, együtt tanulva az életet s gyönyörködve a Balaton magával ragadó örök szépségében.

(haba)

Leave a Reply