Kép-Más

75 éve hunyt el Vönöczky Schenk Jakab

Vönöczky Schenk Jakab (1876–1945) a Madártani Intézet egykori igazgatója, a magyar ornitológia és természetvédelem kiváló alakja, a hazai madárgyűrűzés megszervezője.

Schenk Jakab a mai Vajdaság területén, Óverbászon (mai nevén Vrbas) született 1876-ban. Házuk kertjének aljában folyt a Ferenc-csatorna, melynek élővilága korán felkeltette hősünk érdeklődését. Ennek ellenére matematika-szakos tanárként kezdte egyetemi tanulmányait Kolozsváron; ezzel párhuzamosan Dr. Tarján Tibor, a békéscsabai múzeum természetrajzi osztályának későbbi alapítójának hatására kezdett el tudományosan foglalkozni a madártannal. Levelezni kezdett az Ornithológiai Központtal, és szakcikket fordított németből. Ezzel felkeltette Hermann Ottó figyelmét, így 1898-ban felvették a központba asszisztensnek. Itt a madárvonulási adatok összegzését kapta feladatul.

1899-ben egy éves „önkéntes” katonai szolgálatra vonult be, majd két évig Sajókazán, Rádvánszky bárónál nevelősködött. 1903-ban került vissza véglegesen az Ornithológiai Intézetbe, hogy a kakukk-vonulás kutatásán dolgozhasson. Matematika-tanári tanulmányait végül nem fejezte be.

1905-től kezdve részt vett az Aquila című tudományos madártani folyóirat szerkesztésében, és ő intézte a madárvonulással és madárvédelemmel kapcsolatos jelentős levelezést.

Madárgyűrűzés

A madárgyűrűzést a dán Hans Christian Cornelius Mortensen alkalmazta először tudományos igénnyel 1899-ben, seregélyeken. Németországban 1904-ben vették át a módszert, Magyarország pedig a világon harmadikként 1908-ban csatlakozott. A gyűrűzés elindítását Schenk Jakab javasolta, és bár a magyar szakemberek ellenezték, Herman Ottó felkarolta a kezdeményezést, így hazánkban is megindult az újfajta kutatás.

Gólyák gyűrűzésével kezdődött a munka, majd kiterjesztették a nádasok madártelepeire, ahol gémeket, kárókatonákat, kócsagokat jelöltek meg. Schenk Jakab az ország számos területén gyűrűzött: Erdélyben, a Csallóközben, Bácskában, az Alföldön – de legkedvesebb munkaterülete a Kis-Balaton volt. Természetvédelmi tevékenysége is ez utóbbi helyszínre fókuszálódott – a Kis-Balaton madárvilágának megmentése nagyrészt neki köszönhető. A századfordulón nagy divat volt a kócsagtoll – emiatt vészesen megfogyatkozott a hazai kócsagállomány, összesen néhányszor tíz egyed maradt a Fertő-tavon, a Kis-Balatonon és a Velencei-tavon. A problémára Schenk hívta fel a figyelmet, és a húszas években sikerült egy kis-balatoni „kócsagőr” alkalmazásához holland támogatást szereznie. A későbbiekben a védelmi intézkedések nyomán az említett három terület állománya szaporodott fel a mai 2000-es létszámra.

Herman Ottó öröksége

A világháború alatt Schenket is behívták katonának, de hátországi beosztásának köszönhetően folytatni tudta kutatásait. Herman Ottó 1914-ben bekövetkezett halála után ő vette át a Madártani Intézet tudományos életének irányítását. Schenk a nemzetközi tudományos életben is tevékeny szerepet játszott – rendszeresen részt vett nemzetközi konferenciákon, kongresszusokon különböző országokban. 1914-ben az angol madárgyűrűzés megindításához Schenktől kértek tanácsot.

Magyarországi Madarak Vándorútjai (Schenk Jakab, 1928: Iskolai falitérkép)

1929-ben a Természettudományi Társulat ülésén mutatta be a madarak vándorútjáról készített térképét, amely élete munkáságának jelentős eredményét foglalta össze. A térképet szinte minden hazai iskolában használták oktatási segédletként.

1936-ban a Madártani Intézet főigazgatójává nevezték ki. Az intézmény igazgatása jelentős időt vont el szeretett kutatásaitól. 1941-ben nyugdíjazták, de megbízott igazgatóként folytatta munkáját.

Életének kései időszakában érdeklődése a madártan kultúrtörténete felé fordult – megírta a magyar solymászat és sólyomnevek történetét.

Az 1930-as évektől szíve miatt sokat betegeskedett, többször kórházi ápolásra szorult. Kőszegen hunyt el szívrohamban 1945 február 22-én, amikor bombatalálat érte a városkát.

Az Aquilában megjelent számos cikke mellett összeállította a magyarországi madarak faunakatalógusát (Fauna Regni Hungariae – Aves, 1917) és az 1910-ig megjelent madártani irodalom jegyzékét; az 1929-es Brehm-kiadásban összefoglalta az addigi magyar madárfaunisztikai ismereteket és adatokat. Jelentős alkotásai az egyes fajok vonulásával kapcsolatos összefoglalók. Eredményei elismeréseképp több külföldi madártani és természetvédelmi társaság is beválasztotta tagjai közé.

Forrás: MME, Greenfo

Kiemelt kép: Vönöczky András családi archívuma

Ez is érdekelhet