Hirdetés
Úton-Útfélen

Az erdő könnyei – fagyöngy

A fagyöngyfélék családjába 1400 faj tartozik, a növény egész Európában elterjedt, hazánkban leggyakoribb a Dunántúlon.

Hirdetés

Kevésbé jellemző az Északi-középhegységben és az Alföldön. Félélősködő, azaz a vizet és az ásványi sókat szívja el a gazdanövénytől, majd saját klorofillal maga készíti el a táplálékot. Erdeinkben az örökzöld fehér és a lombhullató sárga fagyöngy (fakín) jellemző.

A növény értékes táplálékforrást jelent az erdő lakói számára. Nem csak a madarak (fácánok, szajkók, énekesmadarak) csipegetnek belőle. Télen, ha módja van rá, a nyúl, az őz és a szarvas is fogyasztja zöld lombját, de a mókus, a róka, sőt a nyest és a nyuszt sem veti meg a nyálkás csemegét. Egykor a fagyöngyöt szarvasok és őzek téli takarmányozására is használták, a mezőgazdaságban pedig ínségtakarmányként hasznosították, a sertésekkel, a juhokkal és a szarvasmarhákkal etették fel.

A fagyöngyhöz sok hiedelem kapcsolódik, a pogány időkben a nőiesség jelképeként tekintettek rá, de egyes kultúrákban a tél szent növényeként tisztelik, mely a halhatatlanságot jelképezi, hatóanyagai révén pedig értékes gyógynövény.

A növényt hívják enyves bogyónak, vagy madárlépnek is, mivel egykor kedvelt madárfogó volt.

Fotók, szöveg: Szigeti Edit – mek.oszk.hu és wikipedia.hu nyomán

Ez is érdekelhet